• Kint forr a világ bús tengere.

• Az elszámolás így, vagy úgy megtörtént és megtörténik.

• A másik vendég olyan igazi betérő, megpihenő alak volt, kapucniban, kopaszon. Kapott a teámból megitta, kapott még egyet, azt is megitta, aztán meghajolt, köszöntött és elment.

Ez itt a rólunk írták rovat megfelelője, amilyet mi babonából sem indítunk, mert általában mire összegyűlik egy egészséges rovat, megszűnik a hely, amiről írtak.

Pár évvel ezelőtt egy puerh teát fényképeztem a teraszon amikor valaki azt kérdezi a hátam mögül  az exponálásokat hallva: -  hatvanad?  Annyi volt.

A rosszarcú emberek, az Új Kor és az egy darab gomba

Jól menő (és jó) orvos felségével találkozok az uszodában, észrevesz:

- Szia, hogy vagy?

 - 250 Ft a svájci frank.

 - Nekem nincs, nem mondod, hogy nektek van?!

 - Nekünk nincs, úgy értem svájci frankunk, de hitel az igen.

 - Nekünk nincs, egy ismerősöm, mesélte, hogy kocsit vettek, visszafizettek 800-at és most másféllel tartoznak, szóval nem jó dolog.

 - Nem, főleg mert a Suzukit vissza lehet adni a lakást már kevésbé. De ezt, mármint a hitelt, vagy a veszteség lehetőségét nem azért mondom, mert csak erre gondolok, csak kérdezted, hogy vagyok és sokan most így vannak. És sokaknak nem lesz menedék.

 - Igen, egyre több a lecsúszott ember. Most jöttem a Csapó utcán és annyi rossz arcú embert láttam, hogy hirtelen nem is tudtam hol vagyok, mondtam is a lányomnak, olyan rossz érzésem támadt.

Na ússzunk, mert fázok.

Attila kint lakik a kertségben. A mi mércénk szerint nem sok mindent csinál. Van. Létzezik. Néha dolgozik, amennyit kell.

Segít, miközben pakolgatunk, beszélgetünk.

 - Na Attila,  mikor lesz  pontosan a világ vége?

Attila hangja vékony, gyerekes, arca már barázdált, de tekintete elhivatott, ahogy folyamatosan, összefüggően beszél:

 - Pontos dátum nincs,  egyenlőre csak  jelek vannak; földrengés, betegség, tüzek, árvizek; Isten jelez. Nagy váltás előtt állunk a  Vízöntő korból a Halakba lépünk és Jézus újra eljön. Mi úgy hívjuk ezt, ez  a  bevonzás, A Nagy elragadás.

 - Ez mit jelent - kérdezem - és reménykedem, hogy a Halak jegyében születtek könnyebb elbírálás alá esnek.

 - Jézus magához vonzza az embereket. Nem látványos dolog lesz ez az egész, hosszú, több éves, átmeneti folyamat. Azok  a lelkek, akik tiszta szívűek és hisznek Jézusban, más dimenzióba kerülnek. Akik nem hisznek, vagy gonoszak  és hazug életet élnek, azok súlyos próbatételek elé néznek.

Kétszer 3,5 évig fognak nagyon nehéz körülmények között élni, a legkülönfélébb választások, próbák elé kerülnek, mivel a gonosz megtéveszti őket, még szenvedéseik ellenére sem mindegyikük lesz képes a helyes utat megtalálni. Ugyanakkor le fog jönni Jézus, eljön a Halak korszak, és mindörökre megváltozik a világ, átstrukturálódik (sic!).

 -És mi van azokkal a népekkel - vetem közbe - amelyek nem Jézus hívőek?

 - A más hitű, vagy természeti népeknél a tisztaság lesz megméretve. Ez végül ugyanaz a dolog. A tiszta szívűek más elbírálás alá esnek majd.

A beszélgetés egyre riasztóbb dimenziókat ölt, Attila szünet nélkül, nagy magabiztossággal avat bele a részletekbe.

 - Honnan tudod ezeket?

 - Minden benne van a Bibliában csak tudni kell olvasni.

Barátom nagy gombász. Most különösen jó idő jár rá. A vámospércsi erdőben hajnal előtt indulnak el a cigányok, fejlámpával, kimért léptekkel menetelnek. Nem keresik a gombát, hanem találják. Egyenesen oda mennek, ahol a gomba van. Hatalmas halmokba hordják össze a vargányát, aztán jön az olasz és elviszi.

Barátom egy nagy kosárral ad, szemtelenül olcsón. Gyönyörű, nagyrészt fiatal egyedek.

Hazafelé támad egy megérzésem, beadom a lányoknak, reggel vigyék be a piacra a gombavizsgálóhoz.

Másnap reggel a gombavizsgáló kiönti a doboz tartalmát az asztalra és szinte ugyanazzal a mozdulattal kivesz egy fiatal gombát.

- Ez mérgező.

Amikor látja, hogyan nézek, vigasztalni próbál.

- Az hogy a mérges gombát együtt főzve az egészségessel, emez is mérges lesz, egy téves hiedelem. De ha ezt az egyet eszi csak meg, akkor valószínűleg súlyos állapotba kerül, akár meg is halhat.

Elgondolkodok.

Tulajdonképpen ugyanazt a történetet hallottam háromszor.

Pár nap a Tiszán, belföldi nyaralás, van, akinek még ez sem jut, becsüld meg azt, ami van. Mi ráadásul luxuskörülmények közé kerülünk a yacht bérbeadással foglalkozó yacht charter jóvoltából. A luxus fényes, modern és kényeztető, de egyszersmind átlátszó, mondhatni csalóka, erre rögtön rájövünk, amikor a fedélzetre lépünk. A kapitány kis előadás keretében ismerteti a feltételeket, amelyek egy hajón ugye nem a demokráciáról szólnak. Konyhában és vitorláson nincs visszapofázás - ez az első szabály. Csak halkan jelzem, hogy a teában sem, sőt ez a militáns hangulat jellemző a zen templomokra és a teaiskolákra is, de azért nem feltétlenül ilyen kikapcsolódásra vágytam. Mivel a nyílt ellenállás a nyílt vízen lehetetlen, ezért a halk gúnytól mentes derű segít megtalálni a nyugalmat.

Ma bejárjuk a tó nagy részét, fel egészen Poroszlóig és tovább, ami folyó vízen nagy távolság, majdnem tengernyi, amikor egyik öbölből átfutunk a Tiszán, és besiklunk a valamikor volt rétek fölött a másik medencébe, a véget nem érő és haragos víztükör mély benyomást tesz a megfigyelőre, egyszersmind figyelmeztet, hogy nem lehet vel tréfálni - nagyon impresszív. Befutunk a kis Tiszába, végigkanyargunk a mellékágakon, kis csónakba átszállva nézzük meg a madár tanösvény mellékvizeit, ez az, ami igazán különleges itthon, ez a vad, érintetlen, buja természet. Mellé egész nap hideg vízzel felöntött senchát iszunk, a páratlan táj és a tea elsöpri az éjszaka fáradságát. Legénységként visszautasítunk minden olyan kísérletet, amivel munkára próbálnak minket bírni. csak élvezzük a hajót, a vizet, a tájat.

Itt egy régi kép egy kaméleonról, aki ma estig nálunk lakott. Aznap egy esti matcha fotózással próbálkoztam és hirtelen ötlettől vezérelve a kaméleonon állítottam be a színeket. Éltek a színek.

A miénk is azok közé az átlagos magyar családok közé tartozik, akik ugye vonzódnak a természethez és így, vagy úgy jólesően foglalkoznak növényekkel, állatokkal, beleértve ennek legkevésbé kívánatos birtokláson keresztül megvalósított formáit. Hosszú a sora, mondhatni egész panoptikuma épült már azoknak az állatoknak, akik (!) nálunk láttak napvilágot és végül hunytak el, különös történeteket, kapcsolatokat, érzéseket hagyva hátra. Sokat mesélhetnék, de különösen teás oldalon kevéssé ildomos az efféle történetek öncélú sorolása.  Fontosnak tartom megemlíteni, hogy a családunk viharos körülményei között „ridegen „ tartott állatok, fajtájuk várható élettartamához képest jóval magasabb kort értek meg és az idők folyamán bensőséges kapcsolat alakult ki közöttünk. Így volt ez a ma elhunyt kaméleonnal is. Kaméleont tartani értelmetlen, liberális felvágás, különösképpen buta és vak szenvedély, különösen akkor, ha valaki látta már, hogyan fogyaszt el a mókás formájú színeváltó állat egy élő egeret. A különös kinézetű lassú mozgású, majdnem gyík eléggé könyörtelen ragadozó, ha párosodásról van szó, pedig igazán gyors és kemény legény. A kaméleon hüllőlétét némileg felülírja tekintete, ami egyértelműen bölcs, különös, éles, metsző, és annak ellenére, hogy tudjuk, mi a célja, haszna szerepe, megbabonáz. tudják ezt a kaméleon lakhelyén élő népek és különös becsben és tiszteletben tartják, nagyra becsülik bölcsességét. Ettől függetlenül, ha kell, meg is eszik, de ez nem csökkenti megítélését. Bölcs kinézetét mindenképpen egyedülállóan különös tekintetének köszönheti és most nemcsak arról a közismert tényről van szó, hogy ugye két szemét egymástól függetlenül mozgatja. Sokszor álltam meg méterekről, a szoba másik végéből és úgy találkozott a pillantásunk, pontosabban ő nézett rám egyetlen célkeresztnyi fókuszba sűrítve testi létem.

Bámulatosan messzire látott, bámulatosan pontosan, talán ragadozóként, talán zsákmányállatként nézett, de nekem mindig az volt az érzésem, mintha valami nagy, messzi tudás birtokában nézne engem, itt csellengőt.. Előre várható élettartamát meghazudtolva, a család ridegtartási módszerinek köszönhetően már túl volt a 3 és fél életévén, ami kaméleonok esetében nagy kor. Gizmó – mert így hívták gyermekeim - most napok alatt elvesztette életerejét, már csak lógott, alig kapaszkodott, aztán a földre kényszerült, végre teljesen összeaszottan a földön feküdt féloldalt, lábai véznán kalimpáltak valamiféle emlékbeli ágat keresve, akár egy öregember, csupaszon, védtelenül, fejét is a földre fektette. A tücskök, amiket korábban pár óra alatt vadászott le kíméletlen pontossággal, most ellepték és lassan és komótosan falni kezdték. Áldozatok az áldozatot. Mindeközben, már mozdulni sem bírt, de a szeme továbbra is élt, célzott és nézett. Tudattalan bizonyossággal, úgy mondanád szomorúsággal, az élet utolsó vibrálásaival. Még így hosszú elmúlásban is mindenhova követett a tekintete. Nincs menedék, nincs kibúvás, a nagy megfigyelő egyet lépett előttünk.

Az elmúlással elmúlik a víz körforgása, elmúlik  a szín vibrálása.

A teában a vízzel életre kel a tea, életre kel a szín és a gondoskodás.

Az elmúlással elmúlt a gondoskodás szükségessége.

Az éjszaka végtelen hosszúnak tűnik, mire felébredek már egy másik zenész társaság húzza mellettem a lóbőrt. A bivalyfülek alatt az organikus konyha tűzterében piszkálgatom a parazsat, évszázados korom vastagszik a vízforraló üstökön. Mellém ül a félig kínai, kaszton kívüli lány, kiderül, barátja amolyan látó ember, sámán, ha akarjuk meglátogathatjuk valamelyik nap. Miért ne, szívesen. Innen nézve otthoni gondjaink eltúlzottak, nevetségesek, úgy tűnik magunknak gyártjuk elégedetlenségünk, haragunk. De még pontosabb, ha azt mondom, hogy otthoni gondjaink nagy része az önbecsülés hiányából és az önbecsülés visszaszerzésének görcsös akaratából táplálkozik. Tudja ezt minden tehetséges politikus is és mindent megtesz azért, hogy hiányérzetünk, görcseink, hiábavaló, értelmetlen vágyainkat, sikertelenségünket mások létének, vagy tevékenységének tulajdonítsuk, a legtehetségesebbek még elő is játszanak nekünk, Félreértés ne essék, nincsenek ilyen vagy olyan preferenciáim, egyszerűen  világos, mint a nap hogy az elfogadás hiányzik belőlünk. Az elfogadásból következik az empátia, abból egyenesen a tisztelet és onnan már könnyebb az egyetértés és az együttműködés. De az elfogadásig még nagyon hosszú út vezet; lemondás, egészséges test, mindenféle gyűlölet leváltása, koncentrált lét.  A hajnali füstös templomi konyhában hallgatom a kasztok elfogadhatatlan, itt mégis törvényi szinten mindennap gyakorolt szokásait, nehezen átléphető korlátait és holnap majd beszélek egy sráccal, aztán még eggyel, akit három gyerek vár otthon és a legalsó kasztból nézve mégis elégedetten nézi a világot. Ismeri a világa korlátait, szeretné át is lépni, általában mind Európába vágynak, de helyzetüket nem fogják fel istencsapásként. Azt mondják, hogy standard of life, mi mondanánk életminőség és ez itt azt jelenti, hogy elfogadják a pillanat adottságait. Te beletörődésnek mondanád, én elégedettségnek, te vágytalanságnak én elfogadásnak. Így van ez, a világnak ezen a felén az domborodik, ami amott hiányzik, s ami onnan irigylésre méltó, az itt nyűg.

 Ti azt mondjátok, más kultúra és én azt mondom sajnos igen, de már nem sokáig.

A Pura Batur templomban szünet nélkül lüktet, hullámzik az éjszakai ima. Ki tudja, honnan, melyik faluból jönnek azok az emberek, akik most sorba állnak a belső szentély előtt, fejükön a kosarakkal, valamiért most érnek rá hajnalban. Nagy részük dolgozik és az éjszaka az egyetlen lehetőség, hogy elszakadjanak a munkától és ideérjenek. Kicsit ritkásabb azért a sor, de félóránként összegyűlik egy csoport, akit aztán vezetett imában áldanak meg. Hajnalok hajnalán aztán sokan kidőlnek a sorból, itt is, ott is pihennek, közülünk néhányan az autókban szusszannak egy fél órácskát. Én kisétálok a vulkán peremére, a hold lenevet a tóra, élesre rajzolja a pipáló vulkán sziluettjét.

Lassan itt az idő, legalább 2 órára lesz szükségünk, amíg mindent felcipelünk a szentélyek szentélyébe. Ez mr szinte ismerős, otthon is ilyen nehéz minden megmozdulás előkészítése, „a  haknizás”, a cipekedés, a beállítás. Kinyitják nekünk a leghátsó szentély udvarát, a mandala csúcsán vagyunk, a három pagoda metszésében és erőterében, egyszerű letaposott földre terítünk, amit lehet és építjük meg a kis színpadot, amit Sensei megálmodott. Van, aki a sumit készíti elő, másvalaki a teát , Csilla a virágban segít, egy Japánból hozott kinyílt fehér thea kaméliavirág,  én amolyan road boyként pakolok és beállítok. Kezd a körmünkre égni a hajnal, a vulkán mögött pír az ég, lassan kész kellene lennünk, érkeznek az illusztris és ki tudja, kicsoda vendégek. Bárki is legyen hajnal 4 körül kellett kelnie, hogy ideérjen.

Aztán ott tündököl végre a vulkán felől a Nap, a másik oldalon a hold.  Mindenki ott áll készen, csak Bali főpapjára kell várnunk. Nem jön. Sensei erre az alkalmra készített kasmíri selyemruhában, nyers lenvászon kalapban, füstölőt gyújt, megáll Shiva oltárával szemben és vár. A chaji egy császárfa o-dana köré épül, amin különleges, csak erre a szertartásra használt eszközök foglalnak helyet. felül két szintén faborítású natsume, az egyik belül arany, benne a koicha teája, a matcha choan, a másik belül ezüst, ebben van az usucha teája, ami egy Marukyu Koyamaen matcha Wako. Két letakart tenmoku chawan lesz a tea gazdája

Végül nem vár tovább a főpapra, Sensei elkezd énekelni, imádkozni. A füstölőt a pagoda peremén az oltárra helyezi, majd odakerül az extravagáns, élettől virító édesség.  Fukusát hajtogat, vörös selyemből, előkerül a lúdtoll, hozzáfog Brahma megidézéséhez, a tűz megrakásához. (A tűz valójában ilyenkor már félig kész, ahogy a víz is forró már a kamában) Az aktus lényege, hogy faszénnel táplálja a tüzet és a megtisztulás jeleként egy igazi füstölőt is elhelyez benne. A szertartásnak ez a része izgalmas, bennünk is tűz gyúl, mindenki feszülten figyel. A toll figyelmeztetően ágaskodik, aztán nemesen legyezve sepri le a port a színről. Ekkor érkezik, a legjobbkor a főpap. Tagbaszakadt, szikár alak, nemigen feszélyezi magát, odaáll a teamester mellé és közvetlen közelről bámulja, figyeli minden mozdulatát.

Sensei most felvesz egy maszkot, füle mögé akasztja, az isteneknek készül teát készíteni, ember nem szennyezheti a tea és az istenek között feszülő utat. Fehér selyem fukusát bont és hajtogat, ez csak az ilyen szertartásokon fordulhat elő, nagyon ritkán. Maga elé veszi az arany teatartót, és miután mindent megtisztogat koichát készít. Látszik, hogy megindult állapotban van, mintha nem harmincöt éve készítene teát. A keze meg-megremeg, mint egy kezdő tanítvány, úgy hajol a pagoda alatt.

A kész teát egy fatálcával lefedi és átadja a főpapnak, aki elhelyezi azt az oltáron.

Eljött az usucha ideje, Ugyanolyan ezüstkék tenmoku csészében készít mostmár egyre biztosabban és felszabadultabban matchát, a főpap azt is a másik mellé teszi . A szertartás lezáró szakasza következik, az eszközök a helyükre kerülnek, csaknem egy óra telt el feszült és mégis megnyugtató koncentrációban. Sensei megköszöni a főpapnak a lehetőséget, mindannyiunkat üdvözöl, majd körbeállunk, a Pura Batur ajándéka következik. Egy rekedt hangú, alig hallható MP3 játszót tesznek a lépcsőre és két hölgy, akit az elején is láttam táncba kezd. Egyikük idős hölgy, Bali leghíresebb élő táncosa, a másik egy japán tanítvány. Az alig alig nyöszörgő zene mellett, tökéletes összhangban a fekete vulkánnyakában mezítláb táncolják el hálánkat az isteneknek, hogy itt lehetünk.

Elégedett vagy – kérdem Senseit.

Igen,nagyon, ez életem talán fő műve – mondja.

Hogy is mondja Kosztolányi, kinek a vendége voltam?

Kedves Mindnyájan!

Nehezen születik meg Bali teánk beszámolója, azt is tudom, miért.. Nem beszámolnivaló ez, az első tanulságokat nyilvánosan már megéltem, most már belül érik tovább és nő a tartozás.

Van most dolog elég halaszthatatlan,is, nem kevés, lássuk hát most, mi maradt bennem, jelenidőben  Pura Batur templomából.

***

A  Batur vulkán hatalmas kaldera, közepén még egy hatalmas kaldera, annak északi szakadékos falú karéjában óriási tó, alóla böfög fel a vulkán. A legbelső gyűrűben önmagában is tiszteletet parancsoló hegy pipázik és tör ki rendszeresen. A világ egyik legnagyobb vulkánján lépkedünk, külső lejtőin vadul zsibong az élet és az őserdő, belül a föld gyomra és a tó az úr.  A kalderában lévő Batur tó Bali fő vízforrása, innen táplálkozik a sziget évezredes öntözőrendszere, ez a sziget éltető istene. (Egyúttal menedéke az eredeti balinéz lakosságnak, de erről egy gazdag beszámoló bővebben itt.)

Az aktív belső vulkáni vidék túrázásra csábít, de veszélyes játék, nem egy turista vesztette már életét a kiismerhetetlen gázkitörések miatt. A legnagyobb kaldera egy 10000 évvel ezelőtti kitörés emléke, de a vulkán aktív ma is, legutóbbi nagy kitörése 1917-ben volt sokezer áldozatot szedve. Akkoriban még lent a kaldera alján volt a templom, Bali második legjelentősebb temploma a Pura Batur. A kitörés csodálatos módon érintetlenül hagyta fantasztikus pagodáit és fontosabb szentélyeit, míg az összes település majd 65.000 házzal  elpusztult. Az őslakosok jó jelnek vették és a Pura Batur a vulkán mélyén folytatta a működését. 1926-ban újabb, hatalmas kitörés következett, ami most már a templomot sem kímélte. Minden elpusztult egyetlen pagodát kivéve. Ez  a pagoda a víz istennőjének szent tornya volt, amit ezután mai helyére a kaldera peremére költöztettek fel és köré építették a templomot. Ebben az értelemben a Pura Batur Bali hagyományában a legősibb, mégis fiatal templom, jelentőségét tekintve viszont a legfontosabb. Itt székel Bali főpapja, minden jel, ünnep ezt a fontosságot hangsúlyozza.

• A külső a Nista mandala a bevezető tér a szentség birodalmába. 
  
• A középső madya mandala, ahol a zarándokok összegyűlnek, műsorokat adnak, külön pavilon szoljgálja a gamelán koncerteket és tánc misztériumokat. Ennek a mandalának az oldalsó folyósóin vannak a konyhák és más kiszolgáló helységek. Ez a középső mandala az élet tere, ünnepek alkalmából fa és virág díszítést kap.

• A harmadik mandala az Utama. Ez az ima tere, több pavilonnal (mi azt mondanánk oltárral) köztük az előző bejegyzésben bemutatott Acintya trónjával, de a Pura Baturban ebben a térben található egy kínai pavilon is. Ünnepek alatt ebbe a zónába áramlanak be a hívők ajándékaikkal és szentelésre hozott felajánlásaikkal.  15-20 percig folytatnak közös imát, megszentelik őket, majd hazatérnek felajánlásaikkal együtt. Ezt az istenek és emberek közötti interakciót hívják prasāda-nak. 
  
• A belső mandala mögötti udvar a hívők számára nem elérhető, ez a legszentebb terület, itt foglalnak helyet a templom fő isteneinek pagodái 9-11-14 emelet magasak. Itt tartják a relikviákat, itt vana  védikus énekek pavilonja. A pagodák több csoportban helyezkednek el és a három mandala csúcsán állva háromszögű erőteret képeznek. Ez a hely, ahol lehetőség nyílik az ég csatornáinak megnyitására.

Aztán megjön az éjszaka. Az udvarban nem áll le az élet és a műsor, hevenyészett világítás mellett folyik, lüktet tovább. Sokszázan telepszenek le az oldalsó pavilonok alá, mi is oda húzódunk, körülöttünk felfoghatatlan a zsibongás. Néhányan megkérdik kik vagyunk, segítőkészek, elmondják, hogy ez most egy nagyon fontos, nagy energiájú pillanat és mától negyven napon keresztül zajlik az ünnep. A Pura Batur az egyetlen templom, ami éjjel nappal nyitva van. Az egyik japán lánytól megkérdem, látott-e valahol WC-t, igen, de very hard, mondja, mire Franz, aki német, de mégsem az, mert Aurovillben él (erről majd később) megjegyzi, hogy kint az utcán talált egy éttermet tiszta mellékhelységgel. Elmegyünk hát mindannyian, fejedelmi vacsorát kapunk fejenként nagyjából ezer forintért.

Aztán ott van velünk egy lány, pontosabban egy kétgyerekes anya, kínai származású, így kaszton kívüli, de jó házasságot kötött. Hosszasan beszélgetünk a helyi viszonyokról, itt az idő, hogy megkérdezzem:

 - Minden nagyon szép, de ne haragudj, egy templomban miért ez a kosz, mindenhol hulladék, eldobált dolgok?

Vállat von:  - De hisz ez mind organikus...

Éjfél körül vissza a templomba, az élet, ha lehet még mozgalmasabb. Táncosnők ringanak a gamelán zenéjére egy lámpa ellenfényében, a nézők nagy odaadással figyelik, sokan lézerceruzával célozzák a táncosok legkülönbözőbb testrészeit, amikor fölöttünk kibújik a felhőkből a telihold, az egész kezd földöntúlivá válni.

Bali tulajdonképpen egy vulkán, illetve három, ezen belül pedig mindegyikük legalább további három vulkán. Ezek közül kettő műfajában a legnagyobbak közé tartozik a világon. Egy kicsiny vulkáni szigeten az emberi élet cérnaszálon lóg, amit csak aláhúz a mindent felemésztő és elfedő trópusi vegetáció. Leteszel egy darab szerves anyagot az asztalra (kenyér, csoki, mécses) és másnapra eltakarítja a hangyák, csótányok válogatott serege. Az élet buzog mindenütt és el is múlik percenként. Az itteni népek népvándorlásokon és gyarmatosítókon edződtek, egyszóval ritka kincs az állandóság. Ez kormányozza az emberek boldog (!) elfogadó képességét, ez látszik az út közepén nyugodtan pihenő kutyákon. Hiába kötekedsz, ugrálsz, próbálkozol, csak egy kis pont vagy, még annál is kisebb. Ez határozza meg a mindennapi élet, a karbantartás, a közegészségügy és a hit ritmusát. Istenek és istennők, szellemek és elmúlt elődök vannak jelen mindenhol minden pillanatban. Elégedj meg azzal, amit eléd tesznek, és viszonozd, ha módod van rá.

Lábunk alatt reggelente mindenhol kis bambuszból font kosarak, bennük virág, banán, aprópénz, füstölő.

-          Ne lépj rá!

-          Rálépek.

Nem baj. Úgyis jön más, vagy jön az eső és elsöpri. Canang sari a neve és felajánlás a mindennapi emberektől minden nap legalább egyszer, de inkább háromszor. Visszaadni valamennyit abból, amit kaptunk, ez az értelme. Kielégíti az éhes isteneket, jó kapcsolatot tart fenn a szellemi és az emberi világ közt. A balinéz világ és föld tele van szellemekkel, jó és rossz istenekkel, akik hatással lehetnek evilági sorsunkra. Ezért minden lehetséges módon áldoznunk kell nekik, és meg kell emlékeznünk róluk. Ez az életünkben elérhető, köztünk, a szellemek és a természet között fenntartható harmónia alapja. Különösen fontos ezt megértenünk a három fő istenség tekintetében. Brahma, Shiva és Vishnu mind egy felsőbb szellem, a mindenek fölött álló természeti erő Sanghyang Widhi megtestesülései. 

Brahma a teremtő, Vishnu a fenntartó, Shiva a romboló. Balin a három istenség egyúttal a három vulkán. Brahma a Gunung Agung, a legnagyobb háromezer méternél is magasabbra nyúlik. Shiva hegye a Batur a középső vulkán, a sziget öntözését ellátó hatalmas tavakkal, a sziget vízrajzi középpontja, oda megyünk mi holnap és fenn töltjük az éjszakát és még egy napot. Vishnu a nyugati vulkán. A templomok elhelyezkedése és felépítése is követi ezt a misztériumot, keveredve a helyi hagyományokkal. A lakásokat, szokásokat, ünnepeket szertartásokat is ezek figyelembevételével tervezik az egyetlen más naptárhoz sem hasonlítható balinéz évben. Lent egy sor idén márciusra készített előrejelzés.

Én mindent cipelhetek, de semmihez se nyúlhatok. Éjszakára minden tárva-nyitva marad, a méregdrága teás eszközökkel egyetemben, itthon nem sok minden maradna belőle reggelre.

Vacsora után még színház egy helyi purában holdvilágnál, balinéz misztérium és tánc, magas színvonalú, a Nyugatot is megjárt előadás. Itt most nincs idő kifejteni az ezzel kapcsolatos tudnivalókat és érzelmeket. Majd később, fenn a hegyen. Kezdésnek nézzenek bele itt.

Este beszélgetés a japánokkal a teraszon földrengésről, egyebekről. Kyotóban az élet normális, de sokaknak laknak ismerőseik rokonaik Tokyóban, vagy a közvetlenül érintett részen. Állítólag üresek a boltok, egy ismerőse felhívta Dairikot, küldene-e neki Wc papírt. – Miért, újságotok nincs ? – kérdez vissza.  Erre nem gondoltam - mondja a barát a 40. emeleti lakásából.  Sokan ilyen evidenciák nélkül nőttek fel. A kormány bénult, központi segítség alig van, magáncégek szervezik a mentést.  Még átmegyek a kitűnő internet kávézók egyikébe (egy óra 150 Ft), megnézem az otthoni híreket. Magyarország reménytelenül messze van. Minden otthoni hír vita, és probléma alkotmányostul, celebestül szétfoszlik a világ zajában. Éjszaka a gekkók rohangálnak a szobánk mennyezetén (gekkó party), a kisebb fajták helyi neve csicsa.

Holnaptól nehéz napok várnak ránk.

Dzsívaká, akik ezt mondják : "Gótama remete kedvéért életet oltanak ki, és Gótama remete tudatosan elfogyasztja a kedvéért készített húst", azok nem az én tanításomat idézik, és igaztalanul, valótlansággal rágalmaznak. Én azt tanítom, hogy három esetben nem szabad elfogyasztani a húst: ha látták, hallották, sejtik. Ebben a három esetben nem szabad elfogyasztani a húst, így tanítom. És azt tanítom, hogy három esetben szabad elfogyasztani a húst: ha nem látták, nem hallották, nem sejtik. Ebben a három esetben szabad elfogyasztani a húst, így tanítom. 

lásd: Buddha beszédei - Dzsívaka (MADDZSHIMA-NIKÁJA 55.)

Tea és vegetárianizmus

Sokfelé próbálkoztunk blogírással, volt már blogunk saját címen (chai.hu) hazai és külföldi blogszolgáltatókon,

de egyik sem elégítette ki igényeinket, ezért úgy határoztunk, hogy itthon maradunk és saját oldalunkon írunk és olvassuk magunkat.

de írjuk, ami csak úgy éppen megesik velünk és teánkkal, különös, egyben hétköznapi dolgokat.

Néha talán teát is kóstolunk, de az igazi cél, amiért blogot kezdünk írni, teljesen más és most még nem elárulható.

Lassan fog formát ölteni, mint a széttört, megpuhított rostokból köntött és megszilárduló papír,

rajta a kérdezés lehetőségével.

Két tenyerem előttem pihen, meg sem mozdul.

Már hallom hangját.