Kosár
Az Ön kosara üres

A tökéletes teát keresve

Az Asamiya tea Japán öt nagy teájának egyike (Yame, Uji, Kawane és Saitama mellett) Kyoto és Shiga határán 450-550 méter magasan fekszik A vidék teaültetvényeinek nagy része organikus, vegyszermentes, mikroklímája kitűnő a teatermesztéshez, mert meleg, de este hűvös, és alapvetően párás, ködös.

 

Asamiya cha egy az öt legjobb japán teából


Kora nyári asztalunkon egy tea Shiga prefektúrából, ami tavaly elnyerte az össz japán tea verseny nagydíját. Meghökkentő, hiszen Shigát eddig nem elsősorban teáiról, hanem inkább a Shigaraki kerámiáról meg a Biwa tóról ismertük. Nem is tévesztendő össze Shidával, ahol Shizuokában Yame és Uji mellett harmadikként Japán végzetesen elöregedő gyokurótermő falvai húzódnak meg, hanem Shigáról van szó. Kétségtelen, hogy mint szinte mindenhol Japánban, itt is termelnek teát. 2014-ben 500 tonna körül volt az aracha mennyisége, ezzel a 13. helyet foglalja el a teatermő régiók között. A 2018-as összjapán tea versenyen 200 pont a maximum, ez a tea 199-et kapott öt másik teával egyetemben, a versenyen részt vett ezernyi teából csupán egy kapott maximumot. Nagy dolognak számít bekerülni a legjobbak közé, egy-egy ültetvénynek évtizedekre megalapozhatja a hírnevét, hiszen magas a színvonal, óriási a verseny.

Asamiya cha egy az öt legjobb japán teából

Harcos szerzetesek, fundraising yakuzák 

A vidék és termesztett teáinak neve az Asamiyacha, ami több, mint 1200 éves múltra tekint vissza. Sok helyen láthatunk emléktáblákat Japánban, amelyek Japán legrégebbi teaültetvényének tiszteletére állítottak.  Ezek mindegyike igazat mond, valamilyen szempontból ott tényleg az a legrégebbi. De a legeslegrégebbi az a kert, amit egy Saichō (最澄) 767 Szeptember 15–, 822 Június 26) nevű szerzetes alapított. Saichō 804-ben tett kalandos látogatást Kínában azzal a feladattal, hogy hidat építsen a rivalizáló Yogachara és Mādhyamaka buddhista irányzatok képviselői között. Zhejiangban és a Tiantan hegyen járt, és tanult és dolga végeztével úgy tűnik, vitt magával teát Japánba. Visszatértekor engedélyt kapott arra, hogy Shigarakitól nem messze  Shiga prefektúra és Kyoto határán a Hiei-hegyen (比叡山) megalapítsa Tendai nevű szektáját . Ez valóban jóval megelőzte Eisai emlékezetes kínai utazását és teaültetvény alapításait, mindenesetre helyben Asamiyában büszkén hivatkoznak erre. A szekta története regénybe illő, fénykorában 3000 altemplomában múlatták az időt a harcos szerzetesek. Főtemploma az Enryaku-ji (延暦寺) ma is büszkén tekint le Kyotóra. Ha egyházat alapítasz, akkor kikanyaríthatsz magadnak egy szeletet a hatalomból. A Saicho egyház alapítása, hatalom alapítása is volt egyben. Ahogy aztán ilyenkor lenni szokott, a politikai erejét tekintve is hatalmasra duzzadt egyházban repedések keletkeztek, két részre szakadt, így lett a teás az Enryaku-ji (延暦寺 által vezetett hegyi szerzetesrend  (山門 sanmon), és a templomos rend (寺門 jimon).

Nézeteltéréseik során a harcos szerzetesek egymást gyilkolászva és a hatalmuk alá hajtott falvakat sarcolva immár állandóan feladathoz jutottak,  mígnem 1571-ben a szintén teaszerető Nobunaga nagyúr megtámadta a templomot és a szerzetesek nagy részét lemészárolva lerombolta azt.  A templom túlélte ezt a nehéz időszakot és ma is él, 2006-ban pedig ismét a címlapokra került, amikor a legnagyobb yakuza szervezetnek, a Yamaguchi guminak szervezett amolyan támogató szertartást, ahol a japán alvilág krémje kívánt részt venni.  De vissza a teához!

 A Hie hegy előterének ültetvényei fennmaradtak és japán legjobb teáit adták.  Amikor Matsuo Bashō (松尾芭蕉), a békás költő erre járt, írt is erről egy haikut:

 "木隠れて茶摘みも聞くやホトトギス"

Az erdő szélén,

teaszedők hallgatják

a kakukk

dalát

Asamiya cha egy az öt legjobb japán teából

Az Asamiya tea Japán öt nagy teájának egyike (Yame, Uji, Kawane és Saitama mellett) Kyoto és Shiga határán 450-550 méter magasan fekszik A vidék teaültetvényeinek nagy része organikus, vegyszermentes, mikroklímája kitűnő a teatermesztéshez, mert meleg, de este hűvös, és alapvetően párás, ködös. A tea hírneve nagy, ezért előszeretettel hamisítják.  A hírnév nagy, de a termőterület kicsi, ezért a hozzáértőkön kívül kevesen ismerik, sőt hagyományosan Ujihoz, Ujitawarához, Wazukához szokták csapni a végeredményben nem túl messze fekvő Asamiyát. A legrégebbi japán tea emlékműve Otsu faluban van.

Asamiya cha egy az öt legjobb japán teából

 

Teszt, avagy milyen íze van az aranynak?

Gyokuróként kezeljük, 40 fok 5 perc, mire vastag íz és emlékköteg öleli körbe a nyelvet, fölötte további boltozatok és harangtorony hosszú kondulásokkal, de a barátom csak rázza a fejét és a hoihint. Nem jött össze, biztos hiányzik neki az az egy pont. Csakhogy ez nem gyokuro, nem is állítják róla, ellenben arany zöld tea, ami egyfajta csúcstea szokott lenni a birtokon, már amelyiken terem egyáltalán arany tea. Körülbelül a sencha TekiTeki magasságában repül, az ára is, de más földrajzi eredet más kompozíciója.  Le a kalappal előtte, de tartsa fel a kezét, hagy kérdezzem meg: kit érdekel a tökéletes tea???

asamiya tea

asamiya tea

asamiya tea

asamiya tea

asamiya tea

Saját képek mellett képek innen is