|
Május 23-án a teautja.hu, az Urasenke Magyarország és a One Drop Zendo tagjai olyan egynapos művészeti eseményt szerveznek a Műcsarnokban, ami a katasztrófa által előhívott és felnagyított léthelyzet megjelenítésére és feloldására tesz kísérletet a tea, a zen és a zene segítségével. A kiállítás azzal a céllal került megrendezésre, hogy a katasztrófa okán bemutassa az ember törékenységét, természettől való függését és képességét a megértésre és változásra. Az eszközként használt zene, a tea és a meditáció, a természetesség szépségét és az önismeret lehetőségét kínálja, megszabadítva egyúttal a hétköznapok banális problémáitól, egyben megtanítja a jelen fontosságát. Mindez nem újdonság, csupán a társadalom által elhanyagolt szemlélet egy darabkája. A néző amellett, hogy betekintést nyerhet a keleti kultúra művészeti irányzataiba, lehetőséget kap annak teljes átélésére is.
- A teautja.hu a debreceni Carpe Diem Teaház honlapja, évek óta elhivatottan mutatja be a teához kapcsolódó ismereteket, a természetes lét forrását és gyakorlásának lehetőségeit.
- Az Urasenke Magyarország az Urasenke teaiskola Japánban tanult tagjaiból áll, akik a legmagasabb színvonalon gyakorolják a tea művészetét.
- A One drop zendót 2000-ben alapították Budapesten, a zen tanításoknak megfelelően zazent, azaz ülő meditációt gyakorolnak. A zazen a Tiszta Tudat, eredeti tudatunk felfedezésének gyakorlata.
A kiállításon Fliegauf Mihály Svájcban tanító fagottművész suizen improvizációkkal vesz részt. Zürichi tanulmányai során a kortárs zenére és a szabad improvizációra szakosodott. Jelenleg szabadúszó zenész és fagott-tanár Svájc németajkú részén. Tagja a Svájci Kamaraoperának.
A kiállításon Szabó Anikó raku kerámiáit mutatjuk be.
A kiállítás hivatalos teája Marukyu Koyamaen japán teagyártó Matcha Unkaku – Darvak a fellegek felett teája.
A kiállításra a felnőtt belépőjegy 1.600 Ft. Diákoknak, nyugdíjasoknak a szokásos kedvezmények érvényesek. A kiállítás belépődíjaiból, a fogyasztott teák árából, az árusított plakátok, képzőművészeti termékek árából származó bevételeket költségeink levonása után teljes egészében a Jaoán Vöröskereszt részére utaljuk át.
Az eseménnyel kapcsolatos külön felajánlásokat, pénzügyi támogatást a következő számlaszámon fogadjuk.
A Tea Útja Közhasznú Egyesület CIB Bank Debrecen 11103602-18992269-3600-0001 Közlemény "Egy tea Japánért"
Az így befolyó bevételt célzott támogatásként utaljuk át a Japán Vöröskeresztnek.
Az eseményről közhasznú jelentést készítünk, ami weblapunkon is olvasható lesz.
Támogató látogatásukat köszönjük.
Köszönet mondunk Gulyás Gábornak a Műcsarnok igazgatójának és Murka Ilonának az esemény befogadásáért és a a tevékeny közreműködésért.
|