0db termék (0.-)
Kosár
Az Ön kosara üres

A pampa és a mate zenéje

"A dalt a konyhában vette fel egy ősrégi szalagos magnóval, ezért ilyen távoli, gyenge a minősége, akár a táj, ahol az életben maradás is nehéz.

 

A konyhai énekes

 
A pampa zenéje, nem a pampa, hanem Argentína, egészen föl Bolívia és Uruguay felé áthúzódó terület izgalmas, sokszínű zenei kultúrája. Érces hangú, cserzett bőrű férfiak, akik marhát bélyegeznek, herélnek és a csillagos ég alatt élnek, esténként olyan érzelmes húrokat pengetnek, olyan balladákat énekelnek, hogy megfájdul a szívünk. Nem hiányzik a repertoárból a harcos, radikális balos, antiimperialista hangvétel sem. A leggyakoribb hangszerek a gitár és a harmónika, a leggyakoribb szavak a lélek és a szív. Ezen az oldalon állandóan frissülő panorámáját adjuk a legjobb énekeseknek.
 

Martin Alemán Mónico Argentína távoli vidékéről származik, onnan, ahol tavaly a Dakar néhány szakasza futott, isten háta mögötti, kopár, száraz, hegyes vidékről, ami egy kicsit Bolívia, kicsit Chile, de jelentős hatás érte Peruból is. Ez a vidék az Andok keleti lejtője, a magashegyi la Puna.

  "Néhány évvel ezelőtt a la Punán sétálva egy sofőrrel találkoztam és estébe nyúlóan beszélgettem vele a vidékről, az ősökről. Kérdeztem kik voltak az itt élő emberek ősei. Azt válaszolta, hogy inkák voltak, akik réges régen azért telepedtek le itt, mert bőven fakadt a termálvíz Jujuy környékén".

Ezekkel a szavakkal vezeti be Martin Alemán ezt a dalt, a saját interpretációját szülőföldjéről, melynek címe: "a vidék, ahol a kő elporlik". A dalt a konyhában vette fel egy ősrégi szalagos magnóval, ezért ilyen távoli, gyenge a minősége, akár a táj, ahol az életben maradás is nehéz.

Martin Alemán konyhai énekesként határozza meg magát, és ez egyúttal egy hitvallás is, hiszen karrier, reklám és felhajtás nélkül is elismert, népszerű előadóművész Argentínában. Dalai az egyszerre melankolikus és hősies hangvételű argentin zene gyöngyszemei, ebben a dalban azonban saját szülőföldje is megszólal, Anta környéke, a Chaco Salteño, a kietlen, kegyetlen, sós, száraz vidék, ősrégi legendák, földje, ahol az itt vándorló népek harcoltak egymással és legkíméletlenebb ellenfelükkel,a  természettel.

 

Martin Aleman Mónico dalaiból jónéhányat közreadunk a közeljövőben, fogadják szeretettel ezt a nagyszerű énekest.
Boltban interneten sajnos nem kapható, facebookon viszont kapcsolatba léphetnek vele Facebookon itt.

 
 
A dal szövege hevenyészett fordításban lejjebb található. (jóindulatú kritikát elffogadunk.)
 

Me fui a buscar el silencio por esos cerros azules.
Dejé clavado mi grito en el medio de la Puna.
Me fui a buscar el silencio, volví bañado de luna...

Fui levantando el polvo de los senderos,
pisando sobre el rastro de otros que fueron.
Me fui a buscar el canto de los Antiguos,
que por las cumbres altas retiene el tiempo.

Le pregunté a una quena que hallé en un "huaico",
dejando oír su lamento de piedra y viento,
si ése era el canto triste que ellos cantaban,
cuando herían la tierra por el sustento.

La arena es piedra vencida,
la arena es piedra vencida por la inclemencia,
por la inclemencia,
y en ella busco el misterio de mi existencia,
de mi existencia.

Lento correr del tiempo llevó los ecos.
Del canto del Antiguo quedó el silencio.
Sólo la piedra herida muestra las huellas
que no pudieron borrar los que vencieron.

A veces vuelve el canto claro y seguro
que la sombra del sueño trae en recuerdos.
Y se estremece el aire de las quebradas.
¡En caballos de arena viaja el silencio!.

La arena es piedra vencida,
la arena es piedra vencida por la inclemencia,
por la inclemencia,
y en ella busco el misterio de mi existencia,
de mi existencia.

A csöndet kerestem itt a kék dombok között.
és kiáltásom elhalt a Punán.
A csöndet kerestem, de csak a fogyó hold nézett rám.

Port vertem az ösvényeken,
ahol annyian jártak előttem.
Az Ősök dalát kerestem
Régi idők ormain, hegyeken.

Egy sípot próbáltam, kérdeztem, amit az áradás hozott elém
Sírását szikla és a szél verte vissza,
Bánatos dallama messze repült az elődök, a szükség és a rémület egén.

Ez a táj, a porladó kövek vidéke,
a zord, kíméletlen világ zenéje,
ahol létem titkát keresem,
Létem titkát keresem.

A lassan haladó idő visszhanggá hasadt,
Az Ősök régi dallamaiból csend fakad.
Csak a kövek mutatják sebeikben
a harc el nem múló nyomait.

Néha tisztán és biztosan szól a dal
az álom árnyékában gyülekező emlékekről
Szél bukdácsol, s utazik a csönd a tájon.

Ez a táj, a porladó kövek vidéke,
a zord, kíméletlen világ zenéje,
ahol létem titkát keresem,
Létem titkát keresem.

 
A mi Orán egy gyönyörű dal a szülőföldhöz az "A veces canto" (Néha dalolok) c. lemezről: