0db termék (0.-)
Kosár
Az Ön kosara üres

A tea mint művészet

A tea létszükséglet, napi kaland és művészet. A kínai, vietnámi, myanmari embereknek napi létszükséglet. Egy kínai közmondás szerint "tüzifa, rizs, olaj, só, szósz, ecet és tea " a mindennapi lét alapvető szükségletei.

 A tea létszükséglet, napi kaland és művészet. A kínai, vietnámi, myanmari embereknek napi létszükséglet. Egy kínai közmondás szerint "tüzifa, rizs, olaj, só, szósz, ecet és tea " a mindennapi lét alapvető szükségletei.
 
 
A tea legnyilvánvalóbb gyakorlati haszna az étkezések után az emésztés megkönnyítése, a zsír lebontásának megkönnyítése. Erről részletesebben itt: A tea-lét másik színtere a tea művészete, ami a tea legfőbb jótéteményeinek kiaknázását jelenti. A kínai tea művészetben a napi létszükséglet lépten nyomon felülírja a tea teljes - nevezzük így - művészi élvezetét. Ezzel gyakran találkozhatunk: lehetéges, hogy a legjobb teákat szánalmas nylonzacskóban nyújtják át, a turistáknak elővezetett gong fu cha látványosságok pedig lezüllesztett, unottan előadott tealötyögtetésnek tűnnek. Van egy másik kínai közmondás is: "lant, sakk, könyvek, festészet, költészet, bor és virág? mint az élet művészi élvezetének kvintesszenciája. Ezek között nem szerepel a tea.
 
 

A tea mostmár évezredek óta ezeknek a népeknek a napi alaptevékenységei közé tartozik. Bárhol, ahova vendégek érkeznek, a kedvesség és a vendégszeretet kinyilvánításának legalapvetőbb eszköze az, hogy a vendéglátó teát készít és pár csészével kínálja a vendéget. A teaával való kínálás sok más mellett jó egészséget jelent, felfrissülést, nyugalmat, ellazulást nyújt a vendégnek. A Kína határán élő etnikumok,  eufemisztikusan: etnikai kisebbségek  esetében, az őserdő közepén még nyilvánvalóbb ez a szándék. Más vidékeken, például Guangdongban a ?teát inni? kifejezés egészen tág tartalmat nyert, mondhatni egyenlő az élettel. Amikor ismerőssel találkozik valaki, így üdvözli: ?-legyen egy jó teád valamelyik nap..? A tea ebben az értelemben a túlélést jelenti, azt, hogy újra találkozhat az ismerőseivel, barátaival egy kis csevegésre. Ugyanígy az étteremben vacsora után felszolgált tea is szimbolikus jelentőségű, melynek minősége, előadása csupán másodlagos.

  Ami a tea művészetét illeti, úgy tűnik, hogy a bor mindig is sokkal népszerűbb volt a történelem folyamán, mint a tea. Amikor kínai költők ihletet kerestek egy költemény megírásához, gyakrabban nyúltak a borhoz, mint a teához. Egy réges-régi tea imádó költő, Su Shi is a borról, vagy a bor hatása alatt írta legismertebb versét, a Shui Diao Ge Tou címűt, amikor ezt mondja: Mikor láthatom a holdat? Borral faggatom az eget.? De miért van ez? Talán annak a ténynek tudható be, hogy a tea kitisztítja az érzékeinket, vele együtt relativitásérzékünket és önkritikánkat is. Van azért néhány, teával kapcsolatos élmény költői megfogalmazására is példa, közülük a leghíresebbek egyike Lu Tong ?Hét csésze tea? c. műve, de már az is más dimenziókba vezető tea költemény.

   Ahhoz, hogy a tea mindennapi szükségletből művészi szintre emelkedjék, gyakorlásra van szükség. A gyakorlás önismeretre nevel. Magunkat, majd másokat kell arra nevelni, hogy felismerjék az egymást követő csésze teákban rejlő önismeret és érzékelés képességének apró különbségeit. A fent idézett két közmondás a tea szükségszerű, gyakorlati és meditatív szintjét választja el. Ha a második közmondás tárgyait kiegészítjük jobb szó híján a művészettel: ? a könyvek művészete?, ?a sakkozás művészete?, ? a virágok művészete?, akkor egyrészt azt vesszük észre, hogy bármelyik bevonható, vagy egyenesen már bent található a tea világában, másrészt mindegyikük önreflektív, meditációs kifejezési forma. Bármi, ami remdelkezik valamiféle belső spiritualitással, összefüggésbe hozható a teával. A tea végső soron értéktelennek hitt egyszerűségében egy igen összetett létforma: lehet egyszerű napi szükséglet és lehet művelt emberek előtt előadott testművészet, mozgásművészet, a testet öltő figyelem. Ugyanez az oka annak, amiről régi teamesterek írtak, hogy a tea tömörségre és csendre törekszik. Ebből pedig az is következik, hogy a tea által közvetített érzékiség, nehezen leírható, nehezen közölhető másokkal. Az érzéki, szenzuális szint még sokak számára elérhető, hasonlítható és metaforákba foglalható, de a lényegesnek érzett pillanatok, létállapot rejtve marad, hiába figyel a kamera, vagy a töltőtoll. Ez pedig már átvezet egy következő az előzőekkel szöges ellentétben álló témához, amit úgy is nevezhetnénk: a tea irigysége.

 
 

   Mióta mindenki számára elérhetővé váltak a hőálló üvegből készült poharak, a hétköznapi emberek nagy része vagy egy egyszerű gaiwant, vagy egy ilyen üvegpoharat használ a zöld teák élvezetéhez. Íme, így nevel a tea, így válik szertartássá egy kitűnő, frissítő zöld tea felszolgálása hétköznapi üvegpohárban. Figyeljék meg, hogyan emeli a hölgy a poharat a szívéhez, miközben tisztogatja, mennyire klasszikusak, kecsesek és szépek a mozdulatai, figyeljék meg, ahogy a tisztítás után pont harmadszorrra tölti fel a teás poharat. Ha megfigyelték vonuljanak vissza a konyhájukba, vagy a kertbe a teájuk és barátai közé. Vannak pillanatok, amikor a hétköznapi tárgyak és a hétköznapi szükségletek kielégítése is művészetté válik.


Legyen egy jó teájuk!