Bor és tea

Keleten divatos boros eszközök bevonása a teába

A teáról és a borról sokan próbáltak már analógiát, elemzést, stb írni. Legutóbb a művelt alkoholista idézte Wojciech Bońkowski ilyen irányú cikkét. Kétségtelenül csábító a tea és a bor összehasonlítása, azzal a ki nem mondott céllal, hogy a tea és a bor iránti elkötelezett szeretet és szenvedély testvérré avassa a két italt és ezzel a két italt övező kultúrkört. Mielőtt belefognánk a tea filozófiája hamvasi opuszának a megírásába, ki kell ábrándítanom minden lelkes tea és borbarátot - analógiák, hasonlatosságok vannak, de a lényeg alapvetően különböző.
A tea és a bor két teljesen ellentétes világnézet, értve az alatt az élettani és tudati sajátságokat, beleértve a hozzá kapcsolódó tevékenységeket és művészeteket.  Ebből a szempontból a fent említett cikk példaértékű tévedések halmaza. Mivel a cikk írója nem műveletlen, talán kissé sietős - nyilvánvaló, hogy létező igényt elégít ki, vagyis olvasók és ivók nagy számban szeretnék, ha borfogyasztásuk műveltségéről és a tea iránti elkötelezettségükről, vagy legalábbis érintettségükről igazolást kapnának. A következő hetekben néhány cikkben mutatjuk be a tea és a bor iránti szenvedélyünk gyökereit és alapvető különbözőségeit.

Kezdjük a könnyebbik felével. A bor szőlőből készül, a tea teából. A bor alapvetően a mediterrán térség szülötte, túlnyomó részt a ma fejlettnek mondott nyugati civilizáció itala, a tea Keletről, szubtrópusi vidékről jön  (Lu Yu szerint Délről). Bort persze legalább ugyanolyan régen isznak Kínában, mint Görögországban, de erről és a keleten ma szokásos alkoholfélék előállításáról majd később. Mindkét növény szántóföldi, és kerti kultúrnövény egyetlen biológiai fajtól származik, amelyből az évezredek során emberi közreműködéssel kifejlesztett ezernyi variáns jött létre. Mindkét kultúra lényeges eleme az adott variáns és  hasznosításának mikrokörnyezete közötti, az emberi tapasztalatra épülő szerves egység, az ún. terroir, annak minden szépségével és evolúciós zsákutcájával. Mindkét növény nagy odafigyelést, (ösztönös, megfigyelésen alapuló) kémiai ismereteket igénylő bonyolult feldolgozási folyamat végén nyeri el végleges formáját.

teakészítés szüret közben Tajvanon kép: 古亦茶

   Igen lényeges különbség, hogy a szőlő leve baktériumok által segített erjedési folyamat (fermentáció) végén válik borrá. A tea ezzel szemben tisztán kémiai fermentáció  (inkább oxidáció és nem erjedés) hatására alakul át leveles, vagy őrölt formájában fogyasztható termékké. Mindkét folyamat a végletekig szofisztikált, helyi adottságokat, egyéni recepteket figyelembe vévő munkafázisokból áll, amiben nagy (egyre nagyobb) szerepe van a modern technológiának, kutatás-fejlesztésnek. A bor ezen az úton jóval előrébb jár - vesztére. Ide tartozik mindkét kultúra idegen elemekkel történő szennyezése (ízesítése - szűrése). A tea gyártása során alkalmazott igen modern technológiák viszont  lényegében ezerötszáz éves munkafolyamatok ellenőrzését, vagy finomítását szolgálják. Sokkal jelentősebb fejlődés figyelhető meg  a tea és a tea alkotóelemeinek az emberi szervezetre gyakorolt hatását célzó kutatások területén. Ez az út még nagyon sok újdonságot és eredményt ígér.  Ezzel az analógiák véget is értek, hacsak nem próbálunk homályos antropológiai - filozófiai következtetéseket levonni, de mivel a cikk írása közben  nem alkalmazunk segédeszközöket (bort) ezért ez most elmarad.
 
Mit kezdjünk hát akkor ezzel a furcsa, csábító érzéssel, ami a teát és a bort egy színpadon szeretné láttatni. Szeretjük a bort, ez világos, a teával élünk, elég körülnézni, mi hát az ami igazán meghatározó? Mert analogizálhatunk naphosszat, társaloghatunk reggelig egy csésze tea és egy pohár bor mellett, de ez csak olyan lesz, mint a politizálás a falusi kocsmában.

Van-e bármiféle közös gyökere a tea és bor iránti vonzódásunknak?

A kérdés tisztázására hasznos lehet a tea és a bor eredet legendáival, misztériumával foglalkozni, és valóban, ha figyelmesen olvassuk ezeket az egyszerre történeti és irodalmi forrásokat, máris megtalálhatjuk a megoldást.  A tea és az egyes teák eredet legendái kivétel nékül mind arról szólnak, hogy a tea termékenységet elősegítő medicina, életelixír, ami (az istenek közvetítése révén) meghosszabbíthatja az életet. A bor legendái kivétel nélkül a termékenységgel, a mámorral,  kedély és tudatváltozással, az isteni tudatállapot elérésével, összefoglalva az élvezetekkel függnek össze. Maga a dionüszoszi legenda is bőven tartalmaz utalásokat a kontroll nélküli élvezet vadhajtásairól, erről  bővebben itt.

  Van egy kifejezés az olasz bor terminológiában, a vini di meditazione. Elsősorban olyan, (a tokajit is magában foglaló) aszú jellegű, vagy aszúsított alapon készülő édes borokat értenek ezalatt, amelyek nagy cukor és alkohol tartalmúak, struktúrájuk révén alkalmasak az önálló fogyasztásra, nem igénylik az étel társítást. Én magam bármilyen bort szívesen iszok magában, de ez a kifejezés pontosan azt a gesztust jelenti, hogy leülsz és elszopogatod csendesen, akár magányosan a hosszú életű, nagy borodat, közben revelációval felérő gondolatok akadnak fel idegrendszered huzalokkal sűrűn beszőtt hálóján. Meditálsz. Magyarul ellazulsz, elmerülsz  gondolataidban és a bor segítségével ebben a megváltozott tudatállapotban emelkedsz el a világ gondjaitól. Ezzel együtt, amennyiben van késztetésed, a toll is szalad a kezed alatt (csak ne kelljen másnap visszaolvasni). A meditáció ilyen, alapvetően téves értelmezése nyugaton nagyon is elterjedt. Minap egy vacsora közben egy nemzetközi hírű (ám  nagyon magyar és nemzeti) természetgyógyász ütötte fel állát, fülét hegyezve, hogy milyen jók is ezek a meditációs zenék. Ő csaknem ugyanezt értette rajta - ellazulást, ejtőzést, meditálva gondolkodást. Ám a meditálás teljesen mást jelent.

A zen (azaz meditáció) és a tea több, mint ezer éve jár kéz a kézben. A zen kolostorok egyszerű praktikus okokból használják a teát. Meditálni nehéz, komoly fizikai erőpróba, melyben a tea az elmét  tisztán (nemcsak ébren) tartva  segít. Egyáltalán nem általános ez, van aki  a stimuláció bármilyen fajtáját - így a teát is - elutasítja. Tény, hogy az ébren és tisztán tartó tea fontos használati eszköz, de nem mondhatnám, hogy a zen szerzeteseknek különösebben elmélyült fogalmaik lennének a teáról. Használják sokféle formában, régebben termelték is, de nem élvezői, csupán haszonélvezői. Persze a hagyományok, a zentől ihletett művészeti alkotások, sőt maga a zen gyakorlás is számtalan teás emléket őriz, de ettől a tea csak egy befogadott és használt eszköz. Mégis, amiért a zen most fontos nekünk, az éppen ez a pont, mert itt az alapvető különbség a két út, a bor és a tea útja között. Legyen bármennyire is kifinomult, kényes, nemes az ízlelő érzéke és tudata, a bor a tudat elfedése, a tea a tudat kitisztítása, úgyis mint eszköz, úgyis mint szándék, úgyis, mint út. Ettől függetlenül a tea és a zen kapcsolata nem egyértelmű, nem felhőtlen, ezt jól demonstrálta tavaszi Műcsarnokban rendezett kiállításunk. Ennek az oka azonban más és itt és most nem térhetünk ki rá részletesebben.

A meditáció tudat tisztító gyakorlata közben az ülést felügyelő szerzetes egyes iskolákban egy erre a célra rendszeresített bottal a tudatát elvesztő (repkedő figyelmű, elalvó, stb) szerzetes hátára (annak beleegyezésével jó nagyot sóz. Marukyu Koyamaen boltjában egy ilyen boton mondanak köszönetet a legnagyobb kyotói zen templomok a tea készítőnek. A tea a tiszta tudat itala.

(A kolostor persze minden szempontól extrém és embert próbáló helyszín,  nincs ez másképp nyugaton sem, elegendő a nagy csend szerzeteseinek borvirágos (likőrt isznak, nem bort) arcpírjára tekinteni.) Ha ezt az alapvető különbséget felismerjük, minden kijelentés és mozdulat más megvilágításba kerül a tea és a bor filozófiájában. Úgyis mondhatnánk: a bornak lehet filozófiát fabrikálni, a tea jól elvan nélküle.


Tóth Dionüszosz