0db termék (0.-)
Kosár
Az Ön kosara üres

Húsevők teája

A legfontosabb szempont ezzel kapcsolatban az elfogadás. Elfogadom azt a tényt, hogy már nem függök a hústól és nem kelt bennem ítéletet, hogy mások viszont igen. Elfogadom, hogy az emberek évezredek óta vadásznak és állatokat is tenyésztenek és elpusztítanak és örülök, hogy én már nem vagyok ennek része.

Dzsívaká, akik ezt mondják : "Gótama remete kedvéért életet oltanak ki, és Gótama remete tudatosan elfogyasztja a kedvéért készített húst", azok nem az én tanításomat idézik, és igaztalanul, valótlansággal rágalmaznak. Én azt tanítom, hogy három esetben nem szabad elfogyasztani a húst: ha látták, hallották, sejtik. Ebben a három esetben nem szabad elfogyasztani a húst, így tanítom. És azt tanítom, hogy három esetben szabad elfogyasztani a húst: ha nem látták, nem hallották, nem sejtik. Ebben a három esetben szabad elfogyasztani a húst, így tanítom.

lásd: Buddha beszédei - Dzsívaka (MADDZSHIMA-NIKÁJA 55.)

 
 

Tea és vegetárianizmus
 

  A nyolcvanas évek közepén, amikor sok száz finom árnyalatban hullott a szürke szín az utakra, házak falára, tantermekre, neonfényes irodákra, a hálószobán kívül szinte mindenre, egy este, talán valamilyen filmklub után megálltunk az Atomkutató Intézet (volt árvaház) macskaköves mellékutcájában, úgy beszélgettünk csoportokra szakadva, mi rendszerváltó nemzedék. Nem politikáról és nem az érvényesülés különféle lehetőségeiről, talán még az is túlzás, hogy beszélgetésnek nevezzük az önkifejezés és önépítés ilyen tekervényes, bonyolult és önző módját, amikor valamilyen közösségi térben ki-ki elmondta, hol tart benyomásainak, percepciójának rögzítésében és mit tart fontosnak, mi legyen a következő lépés. Egy biztos, magunkról beszéltünk kifelé a világnak és a divat és semmi más, ami ott kinn történt, nem nagyon befolyásolt minket.

  Köztünk volt Benő és Julika, furcsa pár. Furcsák voltunk mindannyian, de ők aztán igazán a kor fősodrán kívül estek, buborékok a patak lassú öbleiben, míg középen rohan a víz. Témák váltották egymást, mígnem én – élőhalott, öntudatlan lény, mi más – arra lettem figyelmes, hogy Julika egy különös, ám igen hatásos technikáról mesél, aminek révén fokozott lehet a megtisztulás. Neti a neve, lényege, hogy egyik orrnyílásunkon beszívjuk a tisztító folyadékot (én sós oldatra emlékszem), majd a másikon kifújjuk. Szó volt még nyelv lepedék eltávolításáról és arról, hogy ő vegetariánus. Én biztosan nem voltam és ha jól emlékszem mások sem. Akkoriban is létezett persze jóga, meditáció, vegetarianizmus, meditáció, de valahogy egész mást jelentett mindez. Egy történelmen kívüli világban ezek nem egzotikumok, hanem valamiféle belső száműzetés eszközeinek tűntek. Emlékszem a taszító borzongásra, ami végigfutott rajtam - még oda is súgtam valakinek, mintha csak  egy magyar film mellékszereplője lennék – hogy na ezt azért mégse. Aztán az est futott tovább a végkifejletig, Benőék lakásáig, ahol Benőről, mint lehetséges designerről esett szó, mindannyiunkat betöltött a vágy valami más, valami távoli iránt, én pedig ámulva vettem a kezembe egy albumot, aminek közepén hatalmas dupla kép nyílt a Parlamentünkkel, elől pedig távolba meredő arc – Nico, a vasfüggöny mögött.

   Azóta én is jártam itt, néztem, hallgattam, lélegeztem ott, s pár éve utunk összeért a Benőékével, anélkül, hogy újra találkoztunk volna. Mára már jótékony feledés lepi be azt az időszakot, amikor még ettem húst, mostanra a teával és minden egyébbel teljesen kiköltözött belőlem, csakúgy, mint régi vágyak tűnődések. Azt se tudom megmondani, pontosan mikor és hogy történt és miért érdekes ezt megosztani, ma, amikor a népesség nem elhanyagolható része vegetariánus, én nem vagyok (csak) Visnu hívő és mindez végső soron magánügy. Én is elfogadok mindenkit, aki nem így tesz, (azon viszont gyermeki módon csodálkozom, hogyan lehetnek nők  húsevők). Egészséges taszítás töltötte fel tagjaimat arra az esetre, ha különösen ízletesen elkészített bécsi szelet, vagy beafsteak keresztezné utamat. Az elutasítás mellé pedig a vissza nem térés ólmos jeleként beköltözött hozzám a hús iránti teljes közöny.

 

Miért, hogyan és mi köze mindennek a teához?

Nem fából vaskarika-e azt mondani, hogy a teával való elmélyült foglalkozás "mellékhatásként" vegetáriánizmushoz vezethet?

A legfontosabb szempont ezzel kapcsolatban az elfogadás. Elfogadom azt a tényt, hogy már nem függök a hústól és nem kelt bennem ítéletet, hogy mások viszont igen. Elfogadom, hogy az emberek évezredek óta vadásznak és állatokat is tenyésztenek és elpusztítanak és örülök, hogy én már nem vagyok ennek része. Elfogadom, hogy a gyermekeim húst esznek, de a létük fenntartásáért érzett kötelezettségem ellenére is nehezemre esik bemenni egy húsboltba. Jól érzem magam a bőrömben, sőt fokozottak az ízek, esetleg elolvasom a receptkönyvek hússal foglalkozó részeit is, de csak azért, hogy vegetáriánus ételekben alkalmazzam ezeket. Teljesen megváltozott a világ.

Mint említettem esetemben nem hit, nem akarat, nem meggyőződés vitt erre az útra. Azt hiszem, de nem tudom, hogy végső soron a teával kerültem ide. Ezzel kapcsolatosan semmiféle nemzetközi felmérés, vagy összehasonlítás nem létezik és emlékeimben keresgélve sem nagyon találok összefüggést tea életet élő emberek és a húsevés elutasítása között. Akkor miért gondolom ezt?


A teával való együttélés elhivatottságot és szigorúságot, egyúttal öntudatot követel. Ez azt jelenti, hogy az ember rászorítja magát a gyakorlásra. Olyan dolgokat, amelyek egyébként teljesen feleslegesek és senki más nem látja, meghatározott rutinnal és szigorúsággal végzünk. Például nem dobáljuk a kezünk ügyébe eső tárgyakat, teát, tisztelettel viseltetünk minden dologi lény iránt. Pontosságra törekszünk – persze mindenkinek van gyengéje – és mindig van mit tökéletesíteni. Igyekszünk mindent gondoskodva, odafigyelve kezelni. Nem ártani, nem bántani.

Nem ragaszkodni.

 
zen kolostor konyhája
 

Napi gyakorlatban teszünk kísérletet a fölösleges gondolatok, érzelmek, vágyak lebontására. Hámozunk mindent lefelé, mint a hagyma héját, beleértve az eddig megszerzett anyagi létünket is. Ebben sokat segít a zen. Miután ez a létmód életünkké válik és nap, mint nap kimérjük teánkat, szépen lassan erodálódnak, jelentéktelenné válnak addigi meggyőződések. Nem akarunk elérni semmit. A kiszemelt evilági célokat.

 A mindennapi kimért tea azt jelenti, hogy tisztában vagyunk a tea anyagi természetével és saját testünk korlátaival is, ezért azt is ki kell mérnünk magunknak, annyit, amennyit megérdemlünk. A napi konfliktusokból újra és újra tanulunk, lecke leckét követ, nagy öröm, amikor sikerül haladást tapasztalni.

 Tanulás – a teát tanulva egyre bővül a relativitás köre. Megtanuljuk a különféle elkészítési módok alapjait, aztán kialakul saját stílusunk. „Miután megtanultál minden szabályt és szertartást és eleget gyakoroltál, azt csinálsz, amit akarsz”  mondja Rikyu. Ez nagyon hosszú, lassú folyamat, több ezer teát jelent, több ezer felkészülést, kipakolást, elkészítést a legkülönfélébb helyszíneken.

 Ízlelés. Azt hinnénk ez a legfontosabb, de csak az előbbiek után következik. A hosszú tea tanulás az ízlelés átalakulásával jár. Mint orrával a kutya a szagokat, megtanuljuk felbontani és magától értetődő elemekként megtapasztalni az ízeket. Tea emberként az ízlelésünkkel  látunk. Tudatos ízlelést jelent ez, mindamellett nagyon fontos megjegyeznem, hogy ezen a ponton elválik a tea tesztelő, tea ízlelő és a tea ember pályája. Szeretjük a tea ízét, de nem keressük az új, még jobb ízeket. Elfogadjuk, megkülönböztetjük és elutasítjuk az ízeket. Rögtön feltűnik (teában és ételekben is), ami csinált, akaratos, mesterkélt összeállítás.

És érezzük a mellékízeket, adalékokat, a túlzott elemeket. Mivel a teában étkezést is tanultunk érzékenyen figyeljük az összetevőket, a színeket. Stílust keresünk és egyensúlyt, harmóniát.

 
zen vacsora
 

Mindez egy idő után oda vezet, hogy nem nyúlunk az asztalra tett húshoz. Az asztalra tett húst nem ételként, hanem az asztalra tett élőlényként látjuk. Magunkat látjuk. A feldolgozott húskészítmények hozzáadott anyagait messziről érezzük, a húsboltban nem pultot és abban karajt, bordát, csirkét látunk, hanem megnyúzott és magatehetetlen tömeget, ami ellenkezik tiszteletünkkel. A húsételek elfogyasztása után megérezzük magunkon kipárolgásukat, bőrünkön, leheletünkön, energiánkon. A húsevés agresszió, ne mondják, hogy nem az, agresszívvé tesz gondolkodásunkban is. Ez nem tudományos értekezés tárgya.

Valamelyik nap betértem Pippóhoz. A mellettünk lévő asztalnál pizza után bélszín jött. A srác látta, hogy nézem és láthatóan nem örült neki. A területvédés és a megszerzett étel megvédésének klasszikus mozzanatával igazította meg székét. Nem mondom persze azt, hogy a tejbekölesét nem ugyanígy védte volna.

A vegetáriánus létben a húsevés nem elhatározás, vagy akarat kérdése. Érettség, eljutás egy pontra. Attól kezdve a húsbolt pultja mögött nem ízletes karajt és mellet látsz, aminek rántott bundával kevert ízét már a szádban érzed, hanem egybeolvadó, alaktalan tömeget, masszát, amit az emberek kiállítottak egy üveg mögé és más emberek betérvén azt nézegetik, vuzslatják, válogatják. A hús alaktalan.

A régi, késő őszi este óta eltelt 30 év. Julikáékról kevés hír, mindannyian járjuk a magunk útját. Állítólag elváltak, Benő rovarász, Julika pedig Indiába távozott és elmerült Visnu hatalmas, istenekkel teli birodalmában. Persze lehet, hogy nem igaz és igaz se volt az egész, csak illúzió, mint minden, köd a folyó túlsó partján, párolgó csésze.

 
zen kolostor kertje