Kosár
Az Ön kosara üres

A hosszú teás élet titka

2017 júniusában Fuzhouban 108 éves korában elhunyt Zhang Tianfu, a kínai tea nagymestere, megreformálója, bizonyos értelemben kitalálója. A nevéhez fűződik egy sor termesztési és gyártástechnológiai újítás. Cikkünkben megemlékezünk róla, már csak azért is, mert pontos instrukciókkal szolgált a hosszú életet illetően.

 zhang tianfu 108 éves teamester

巨星陨落 茶界泰斗张天福今早福州去世 享年108岁!

Még tavaly nyáron történt, de ügyes-bajos dolgaink miatt nem számoltunk be róla, hogy Fuzhouban 108 éves korában elhunyt Zhang Tianfu 张天福 , akit egyöntetűen a kínai tea megreformálójának és legnagyobb alakjának tekintenek.

Orvos családba született Shanghajban, de egy évvel később családjával Fuzhouba költözött. A fiatal Zhang itt élte át a Mandzsúria japán megszállását előkészítő Liutiaohu incidenst, ami után ő is résztvett a japánellenes megmozdulásokban. Nehéz idők voltak, Zhang közvetlen közelből láthatta a szegénységet, a ruhátlan, éhező embereket, az elhagyott földeket. Fujian mindig a kínai tea megújulásának helyszíne volt, itt találták fel az oolong a fehér és a fekete teákat, de abban az időben egy elfeledett és elmaradott vidék volt, a hajdan nagy hírnevet elért teát is elhanyagolták az emberek. Zhang mezőgazdasági szakiskolába járt, majd agronómusként végzett a Jinling Egyetemen és innentől kezdve sorsa elválaszthatatlan volt a teától. Élete hátralévő 80 évében szakadatlanul dolgozott a tea megújításán, egy új korszak felépítésén. Annak ellenére, hogy tényleg központi szerepet játszott a kínai tea szinte minden ágának reformjában, ő magát szerényen csak „tea iskolásnak” nevezte.

a fiatal Zhang a családdal

A 108 éves tea iskolás

"Az életem folyamatos tanulás és szeretném Önökkel együtt a tea termelés gyakorlati problémáinak megoldására áldozni” – mondta már öreg korában. " A gyökerektől kell kezdenünk meg kell újítanunk az alapokat és azon kell dolgoznunk, hogy hazánkat szolgáljuk."

1935-ben megalapította az első Teakutató Intézetet Fujianban, és Fu’anban megnyitotta a Tea Szakképző Intézetet, ami a későbbiekben a szakember képzés alapjául szolgált egész Kínában.

Az elmaradott fujiani teagazdaságok megújítására a fuzhoui Egyetemen kísérleti kutatómunkába kezdett. Kína termelői akkoriban az ősi módszert követve lábbal taposva sodorták a teát.

A sodrógép

Zhang Tianfu egy ízben egy japán napilapban látott egy képsorozatot a kínai teatermelőkről; hosszú szakállú, meztelen felsőtestű, mezítlábas emberek néztek rá a parasztokat gúnyosan bemutató újság lapjairól. Elmondása szerint a cikk feletti felháborodásában még nagyobb lendülettel vágott bele a kínai tea technikai megújításába. 1941-ben a világon elsőként fejlesztett kézzel irányítható, kis gazdaságokat kiszolgáló tea sodró gépet, ami alapjaiban változtatta meg a teagyártást és lehetővé tette a termelőknek, hogy végre „felemelt fejjel járhassanak és emberhez méltóan táplálkozhassanak”. Ez annak a teasodró gépnek az alapja, amit mindannyian láttunk már a világ teagazdaságairól szóló tudósításokban.

zhang tianfu 108 éves teamester az általa kitalált sodrógéppel.a sodrógép

Majdnem 100 éven át volt a szakma meghatározó alakja, beutazta Fujian minden kis szegletét jelentős a tudományos pubblikációinak a száma. Sohasem ment nyugdíjba – nem vonult vissza, haláláig aktívan részt vett a szakmai és kulturális életben a kínai teaszertartás és teafogyasztás promotálásában.

Ahogy ő mondta; a kínai teaszertartás és tea készítési mód:

„takarékos, letisztult és nyugodt.”

zhang tianfu 108 éves teamester

Annak ellenére, hogy száz évnél is idősebb volt, folyamatosan részt vett a helyi és nemzeti szakmai és kulturális bizottságok munkájában. Amikor versenyeken vett részt, sosem volt hajlandó szóban értékelni a látottakat, amíg mindenki sorra nem került, mert véleménye megváltoztatta volna a sorra kerülők esélyét és viselkedését. Idős korában is rendkívül elfoglalt volt, az ország minden részéről érkeztek hozzá látogatók, legutóbb főként Észak-Kínából. Annak ellenére, hogy ritkán ment a teapiacra, naprakész és tájékozott volt. Csak esténként maradt ideje a rendszerezésre és teával kapcsolatos cikkek, tanulmányok írására.

Sosem késő az idő a boldogságra.

A 98 éves Mr. Zhang Tianfu és az 57 éves Zhang Xiaohong Zhuang 2008. december 17-én házasodtak össze Fuzhouban intim körülmények között.

zhang tianfu 108 éves teamester

 Zhang első felesége 1991-ben hunyt el, ezután a teamester egyedül maradt. Ennek ellenére boldog életet élt, mert a teával kapcsolatos tevékenysége teljesen lefoglalta. "Most egyedül vagyok elfoglalt", mondogatta. Ennek ellenére úgy érezte, hogy szüksége van egy partnerre.

Zhang 2008-ban ismerte meg Zhang Xiaohongot, aki akrobata táncosként és színészként dolgozott. A nő apja is teaszakértő volt, ő is egyike a top 10 teamesternek Kínában.  Összeismerkedésük másnapján közös döntést hoztak, Xihong feladta táncosnői karrierjét Nanjingban, három bőröndbe összepakolta a holmiját és teljesen ismeretlen idegenként Fuzhouba költözött. Sosem késő új életet kezdeni.

zhang tianfu 108 éves teamester

A tea és a hosszú élet

Kína teamestere aktív életet élt. Ahogy a századik születésnapján tartott beszédében szerényen elmondta

„a mai napig tartom magam a szokásaimhoz. Hajnalban kelek, egy teával kezdem, utána a testgyakorlás veszi kezdetét. Meghallgatom a rádiót, elolvasom az újságokat, utána még mindig korán reggelizek, majd hozzáfogok a napi rendszeres tevékenységemhez."

Ami a hosszú élet és a tea közti kapcsolatot illeti, Zhang Laoxiao azt mondja:

"Az emberek, akik egész nap teát isznak csak olyanok, mint én. A tea orvosság." Zhang minden nap ivott teát, plussz azokat a teákat, amiket a hozzá látogatókkal közösen költött el, akár kormánytisztviselőkkel, vagy egyszerű teatermelőkkel. Egyébként üdvözlésként mindig zöld oolongot (qing cha) kínált a vendégeknek.  

Ezen kívül jó és kiegyensúlyozott életmódot folytatott. Fix napi programja volt, naponta háromszor étkezett egy kevés gyümölccsel kísérve. Mindezekhez pedig hozzátette a legfontosabb tanácsot:

"Mindig elégedett voltam, nem bosszankodtam, a gondot igyekeztem elfelejteni. Egy lépést előre lépni az előző öt lépést pedig magunk mögött hagyni" - mondta. Akkor pedig az idő is megszűnik.

Hát akkor ennyi. Teánk nekünk is van, a többit már csak gyakorolni kell. Béke vele, köszönjük!

zhang tianfu 108 éves teamester