0db termék (0.-)
Kosár
Az Ön kosara üres

A tea és Európa találkozása

A déli barbárok érkezése - első rész

A déli barbárok érkezése

Hogyan találkozott a Nyugat először a teával?  A kérdés egyszerűnek tűnik, pedig eléggé összetett Ha azt kérdezzük, hogyan találtak rá a kereskedők és hozták be Európába az első teaszállítmányokat, arról úgy tudjuk, hogy holland kereskedők tették 1610 körül, de ez nem egyenlő a tea felfedezésével. A tea igazi nyugati felfedezéséről már írtunk ennél a teánálAzt is tudjuk, hogy a Hispániát meghódító arabok révén már jóval a nagy földrajzi felfedezések előtt, a IX. században eljutott a tea Európába, csak senki sem foglalkozott vele. Másrészt tudni kell, hogy az európaiak főként két kategóriába estek:  kereskedők voltak és misszionáriusok.  A kereskedők Kínában nem a partmenti városok utcáin, vagy párás teakertekben, hanem egy kijelölt rövid kantoni partszakasz zárt raktáraiban ismerkedtek a Kelet kincsivel, nem csoda, hogy nem ment gyorsan a felfedezés. 

Erről is írtunk már itt, de most két részben a "forró víz teához", chanoyu, a japán teaszertartás és a japán tea első felfedezőiről szeretnénk beszélni. Japán európai felfedezői spanyolok és portugálok voltak.  Hittérítő tevékenységük jelentős keresztény missziók kiépülését eredményezte elsősorban a déli szigeten, főleg Nagaszaki városában, de Japán más területein is. Eközben ezer szállal kapcsolódtak a mindennapi élethez és kultúrához és pótolhatatlan, gazdag forrásokat hagytak ránk a korai japán és kínai teáról. Leírásaik nemcsak enciklopedikus jellegűek, hanem gyakran igazi, átélt kritikai megközelítések, amiket olvasva megelevenedik a történelemkönyvekből és legendákból ismert korai tea.

A Lisszabonból Nagaszakiba érkező misszionáriusok részletes jelentésekben érzékletesen festették le az egzotikus távol-keleti kultúra mindennapjait. Kimeríthetetlen forrás ebből a szempontból Luis Frois (1532-1597) jezsuita szerzetes több mint száz levélből álló levelezése. Érdekes módon a tea elég hamar a kultúra ismertetésének és jellemzésének központi elemévé vált. Lehetséges, hogy a teakészítés kimódoltsága, szertartásossága vonzotta a jezsuitákat, de az is fontos elem lehetett, hogy a tea vallástól független időtöltés volt, ezért ők is bátran gyakorolhatták a kereszténység elhagyása nélkül. Sok a keresztény hitet felvevő japán értett viszont a teához, teamesterek is voltak közöttük, ezért a tea mintegy kötőelemként, közvetítőként működött az egymástól egyébként meglehetősen távol eső kultúrák között. Az egyik ilyen kereszténnyé megtért japán kereskedő volt Hibiya Ryokei Sakaiból (a mai Osaka) , akinek 1565-ben (ötven évvel az első európai teakóstolás előtt) volt vendége Luis Almeida jezsuita szerzetes  aki ezt írja a teázásról: 

"A nemes és gazdag japánoknak az a szokása, hogy nagy tiszteletben tartott vendégeiknek elutazása előtt bemutatják kicseiket. A kincsek valójában olyan eszközökből állnak, amelyeket egy porrá őrölt "cha" nevű gyógynövény elkészítéséhez és elfogyasztásához használnak, ami,  ha már hozászoktunk, fantasztikus ital. Az elkészítéséhez fél kagylóhéjnyi porrá őrölt gyógynövényt töltenek egy porcelán csészébe, majd forró vizet töltenek hozzá és megisszák. Minden erre a célra haszbnáélt eszköz nagyon régi -  a vas kanna, a porcelán csésze, a forró vizes kanna, a háromlábú kis állvány, amire a kanna tetejét helyezik, hogy ne a tatamikra tegyék. Aztán ott van a teaszedő pálca, a teatartó, és a forró víz kimerésére használt kanál, a tűzhely....   mindezek jelentik a japán kincsestárat és pont olyan értékük van, mint a nyakláncoknak, értékes drágaköveknek, gyémántoknak a mi világunkban." 

 A későbbiekben részletesen leírja a  teakészítés helyét is: 

"..egy kb. 12 láb hosszúságú udvarra léptünk be, majd végig haladva a verandán egy házba léptünk, ahol előzőleg étkeztünk. Kissé nagyobb volt, mint maga az udvar és inklább tűnt az angyalok teremtményének, mint emberekének. A szoba egyik falán egy olyan szekrényméretű bemélyedés volt, amit szerte Japánban láthatunk az otthonokban. A közelében egy talán 1 yard kerületű tükörfényesre polírozott fekete kerámia zhely állt, de így is fekete volt, mint az éjszaka. A tűzhely belsejében a tojáshéjszínű hamun faszén izzott, fölötte egy háromlábú állványon kellemes megjelenésű vízforraló edény volt elhelyezve. Nem lehet szavakkal leírni az egész színpad tisztaságát és rendezettségét, de ezen nincs miért meglepődni, ha arra gondolunk, mekkora figyelmet helyeztek az egészre és minden részletére. "

 Almeida egy "széttört és összeforrasztott tűzhelyről" is ír, amit Japán egyik legértékesebb ilyen jellegű tűzhelyének neveztek vendéglátói. 

A keresztény "tea-hívők" között volt egy Takayama Ukon (1553-1615) nevű daimyo  (nagyúr, aki Sen no Rikyu személyes tanítványa volt és barátai és ellenségei is csodálattal adóztak tea művészetének. Takayama tökéletes harmóniát teremtett új hite és szenvedélye, a tea között. Gyakran visszahúzódott teaházába, ahol tea szenvedélyének és vallásának is hódolt, teaháza gyakorlatilag kápolnaként is funkcionált.  

A kereszténység és a japán tea útja sok szálon kapcsolódott, nlepődjünk meg tehát, ha kereszttel és mindenféle keresztény szimbólumokkal találkozunk teáscsészéken, ajtó és falfestményeken, az egyezés nem véletlen. 

keresztény chawan

 

 

Alessandro Valignano 

  1579-ben a jezsuita missziók "szupervízoraként"  érkezett meg Nagaszakiba  Alessandro Valignano  (1539-1606). A választás az utókor szempontjából rendkívül szerencsésnek bizonyult. Valignano művelt, intelligens ember volt és elegendően kíváncsi a keleti kultúrák mindenféle részlete iránt.  Hamar megértette, hogy ha a jezsuiták tartós és sikeres missziót kívánnak folytatni, akkor ő maguknak kell mihamarabb alkalmazkodniuk a helyi kulturális sajátosságokhoz. Ez, amilyen nehezen sikerült a XX században, olyan jól működött a XVI.-ban.    

Alessandro Valignano    

 Valignano a jezsuita misszió szervezeti felépítésének mintájául a Rinzai zent választotta, hogy a helyiek is könnyen tájékozódjanak és gyorsan megértsék, mi is ez a hely. A misszió vezetője ugyanolyan rangot kapott, mint a Nanzenji templom "choboja" , míg a három helyettes tiszteletes a kyotói templomok vezetői mintájára (gozan) foglalta el helyét. Ezen túl Valignano találta ki azt is, hogy a misszionáriusoknak nyelvtanfolyamon kell részt venniük, hogy csökkentse kiszolgáltatottságukat, helyesen, folyékonyan és "elegánsan" beszéljenek japánul. 

1581 októberében írta 'Avertimentos y avisos acera dos costumes  e catangues de Jappao"művét, amiben tucatnyi követendő szabályt fektet le, sürgetve a misszionáriusokat, hogy vegyék fel a helyi szokásokat és etikettet, amennyiben pedig kétségeik merülnének fel a követendő úttal kapcsolatban kérdezzenek meg egy helyi japánt, és kövessék tanácsait.   A kis tanácsadó könyvben egész listát találhatunk arról, hogyan kell helyesen meghajolni, hogyan kell vendégeket fogadni, milyen körülmények szükségesek egy üzlet megkötéséhez és azt, külön kiemeli, hogy kényes témájú tanácskozások esetén miért fontos egy harmadik személy bevonása. 

Valignano felismerte a tea jelentőségét is és elrendelte, hogy minden jezsuita missziónak teaszertartás tartására alkalmas hellyel kell rendelkeznie. 

  "Minden szálláson lennie kell egy tisztán tartott, jól berendezett teaháznak és mindig lennie kell ott egy kanonoknak, vagy valakinek, akinek van némi rálátása a teakészítésre. Ez elegedhetetlenül fontos az olyan helyeken, ahol nemes emberek fordulnak meg. Ugyancsak lennie kell legalább  két-három fajta teának, egy legyen nagyon jó minőségű, atöbbi pedig lehet egyszerűbb, hogy az érkező vendégeket rangja szerint kiszolgálhassuk." 

Későbbi írásaiban Valignano újra és újra hangsúlyozza a részletek fontosságát, rámutat, hogy a tea a szórakoztatás egyik legfontosabb eszköze és a japánok nagyra értékelik, ha a teakészítés és teaszertartás körülményei megfelelőek és tiszták. 

Egy másik írásban harmincnégy eszközt sorol fel, amelyek szükségesek a teaszertartáshoz. Ezekből és Luis Frois más feljegyzéseiből és könyvéből az egész kortárs életforma, kultúra és történelem kibomlik. Sajnos a " Chanoyu eszközök eredete, értéke és megbecsülése" c. munkája elveszett. 

Valignano második inspekciós útja alkalmával egy nyomdaprést vitt magával Európából  és  a legkülönfélébb témájú  japán, portugál, és latin nyelvű könyveket  kezdte nyomtatni. 

Ezek közül is kiemelkedik az 1603-4-ben kiadott, monumentális, 32000 szót tartalmazó japán-portugál szótár ami a szavak rang szerinti használatát is megkülönböztette. A szótár természetesen teás szavakra is kitér gyakran rövid magyarázatot fűzve az európai oldalról egyebekben teljesen ismeretlen eszközök használati módjára.

Ilyenek voltak például   

Mujo – tea, ami harmadik minőségű a sorban. 

Matsubo  -  bizonyos finom édesség a tea levelének megőrzésére. 

Mizushi no tana -  a teaeszközök és más dolgok tárolására használt szekrény 

Mizubishaku - víz merésére alkalmas merőkanál. 

 

Az európaiak és a tea találkozásának egészen különleges fejezetéről a következő részben írunk >>>>

Portugál hajó érkezése Japánba