0db termék (0.-)
Kosár
Az Ön kosara üres

A tea érzékisége

A tea útja maga a zen, mert a legkülönfélébb fizikai benyomások; hang, színek, illatok, ízek, építészeti elemek közepette a meditáció révén a tudat megtisztítására törekszik.

Chanoyu to wa    
ikanaru koto to    
Hito toeha    
Sumie ni kakishi    
Matsu kaze no oto  
 
      
Ha azt kérdezik    
Milyen a chanoyu természete     
Mondd, hogy olyan, mint a szélfútta     
Fenyők susogása     
Egy festményen.    
     
Sen Sotan 1578-1658

A tea útja maga a zen, mert a legkülönfélébb fizikai benyomások; hang, színek, illatok, ízek, építészeti elemek közepette a meditáció révén a tudat megtisztítására törekszik.
  Mindezek filozófiai fundamentuma a japán buddhizmus, mely szerint test és tudat egy egységben létezik, szemben a platóni, vagy karteziánus felfogással, miszerint ezek ontológiailag különbözőek. A tea útján a test által felfogott érzékelés öt különböző területéhez a tudat, mint hatodik érzék tartozik. Ebben az értelmezésben a tea és a zen a nyugodt és tiszta tudat megteremtésével végső soron a muga eléréséhez vezet. Muga a szanszkrit anātman, amit előszeretettel fordítanak az ego elvetésének, letisztításának, az én-tudat megszüntetésének. Mivel a karteziánus világban önmagát mindenki feltétel nélkül szereti, a tudat kitüntetett, csúcsszerepet kap, ezért megszüntetésének elgondolása értelmetlen, szükségtelen, s egyben félelmetes. Az anātman ezzel szemben a buddhizmus egyik alapköve, amennyiben a felfogható megjelenés, látszat mögött nincs szubsztanciális valóság, ezért az emberi megjelenés sem valamiféle szubsztanciális én tünete.  
(A hinduizmus szerint ezzel szemben az én, az atman nagyon is felfogható létállapot, tulajdonképpen az az ugródeszka, ahonnan menekülni kell.)
 
 Fontos megjegyezni, hogy a buddhizmusban az ént és a rajtam kívülálló másikat az egyetlen, univerzális, mindent magába foglaló létező jelenti, aminek, csakúgy, mint saját testünknek minden egyes kis sejtje, mi magunk is egy kicsiny feltűnése, felvillanása vagyunk. Amikor meditálunk, teát iszunk ezt az egy-egységet kívánjuk megérezni, felfogni, átélni. Paradox módon tudatosságunk lényege a tudattalanságnak, tehát ennek az egységnek az elérése. A tudatosság tökéletes szintjére emelésében elengedhetetlen szerepe van a minket körülvevő és bennünk is nyilvánvalóvá váló világ érzékszervi elemeinek. A megjeleníthető, felfogható, jelet adó világ üzeneteinek realizálása, felerősítése a chanoyu színpadán a tudatosság legmagasabb formája felé vezető út. Az út végén pedig a tea áll.

A test tudat egység a XX. századi nyugati filozófiának, azon belül a fenomenológiának egyik kedvenc vizsgálódási területe Maurice Merleau-Ponty az Észlelés fenomenológiájában megpróbálja kidolgozni a cogito alternatíváját és a synaesthesia terminológiájában egyesíti az összes érzékszervet, testet és tudatot. Azt, hogy a teában résztvevők ilyen, vagy olyan meggyőződéstől vezérelve a muga felé fordulnának, természetesen nehéz kijelenteni, sőt, sokan próbálják-próbáljuk ennek ellenkezőjét bizonygatni. A tea mai modern felfogásában úgy tűnnek el az eredeti vallásos motívumok, ahogy feltűnik az évszázadok óta gyakorolt és ismert meditációs technikák sokfélesége az alternatív pszichológiában és orvostudományban.   
A tea útjának zen szellemét leggyakrabban a wa (harmónia), kei (tisztelet), sei (tisztaság) jaku (nyugalom) megjelenítésével, felidézésével szokás megértetni. Ezek közül a tisztaság a fizikai tisztaság, a hely és az eszközök megtisztítása mellett a a test érzékeinek letisztítását jelenti, aminek eredménye a tudat teljes megtisztulása.
 
  "A chanoyu lényege a hat érzék megtisztítása a szennyeződésektől. A kakemono (függőkép) és a virág figyelése a tokonomában megtisztítja az ember szemléletét, a füstölő szó szerint kitisztítja a szaglást és az elmét és felfrissít, a vas kannában sistergő, vagy a bambusz csőben csobogó víz hangja megtisztítja  a hallást, a tea ízlelése restaurálja ízlelésünket, a tea eszközök érintése megtisztítja a tapintásunkat. Minden érzékszervünk érintett a tea útján, s így végsősoron maga a tudat is lecsendesedik és letisztul. "(D.T. Suzuki Zen buddhizmus és annak befolyása a japán kultúrára Kyoto The Eastern Buddhist Society, 1938. p 135.)
 
 Ez a megtisztulás persze sántít Suzuki szövegében, nagyon is átvitt értelmű. A füstölőn és a teán kívül, amik valóban lehetnek tisztító hatásúak, a látás, hallás, tapintás tisztítása nem fizikai aktus. A lényeg az egyidejű, interszenzuális élmény. A chanoyu, mint művészeti és képzőművészeti irányzatokat és műfajokat szintetizáló esemény valójában a különféle érzékelési síkok stimulálásával, egybe szervezésével működik.A hat érzékszerv, beleértve a tudatosságot mindennapi létünk része, de a tea útján kiélezett körülmények között, mesterségesen kialakított környezetben harmonikusan kell működniük, egymással összhangban, mozdíthatatlan nyugalomban.

Me ni mo miyo
Mimi ni mo kikeyo
Ko o kaide
Koto o toitsutsu
Yoku gatten seyo

       
Láss a szemeiddel
 Hallj a füleiddel
És érezd a füstölő illatát
Ha kérdezel
Eljutsz a megértésig.

 
A Teaház, mint sensorium

      A teaház környezetében, a hozzávezető út, a vendéget fokozatosan  avatja be a külvilág emlékeitől, aggodalmától jól megkülönböztetett környezetbe. Ugyanígy, a tea útján a teát nem a szánk, nyelvünk, torkunk érzékeli, a hozzá vezető ösvényen előbb látjuk halljuk szagoljuk és akarjuk.  A teaház mikrokozmoszában az érzékek határai kitágulnak, mint folyadékok egymásba folynak, a látvány tapintható, a tapintás és a hang látható formát ölt. Fontos megjegyezni, hogy a synaesthesia nem egyedül a chanoyuhoz köthető élmény a japán hagyományban. Szinte minden művészeti ág él hasonló eszközökkel, manapság pedig mint mindent megoldó varázsszóként működik a multimédia és az interaktív. Nem árt tudni, hogy a multimédia mindig is az emberi előadókészség eszköztárának része volt, de a japán költészet és színház nagy előszeretettel használt interszenzoriális módszereket. A kabuki színház híres erről (és európai nézőnek magyarázat nélkül elviselhetetlenül zsúfolásig telt az ilyen elemekkel), a költészetből pedig Basho (1644-1694) a legismertebb , aki gyakran pakol egymás mellé más érzékszervek birodalmába tartozó elemeket.   
 
Öreg tó.
 Béka ugrik.
Csobbanás

Ezt pedig talán már kevesebben ismerik, pedig itt torlódik egymásra a legtöbb érzékszerv:      

   
Kane kiete
Hana no ka wa tsuku
Yube kana

       
Elhalványul a harangzúgás
Virágillat száll fölé
Az esti tájban
    

A modern japán irodalom fontos csoportja volt a shinkankaku-ha, az új szenzualizmus avantgard mozgalma, ami a 20-as években indult együtt a modern japán filmmel. A mozgalom tagjai előszeretettel használták a haiku, a tea és a kabuki elemeit, pédaképük természetesen Baudelaire volt. Egyikük, a Nobel díjjal 1968-ban jutalmazott Kawabata Yasunari Sembazuru (Ezer daru) c. novellájában a chanoyu érzékszervi művészetét hívja segítségül a modern novella eszközrendszerének kiteljesítéséhez.
 
„Most, hogy zárt szemekkel ott térdelt a hamu előtt, a szeretett nő képe elhomályosult előtte, de érintésének melegsége átjárta, illata pedig elbódította. S hiába mondanád, hogy keze nyomát érezte magán, az sokkal inkább zene volt, mintsem tapintás.”
 
 De a legmeglepőbb, hogy a modern multimédia, a vágás és montázs mestere, Eizenstein  filmelméleti művében vallja, hogy saját audio-vizuális montázs technikájára szintén nagy hatással volt a haiku és a kabuki színház.     „ a kabuki szemlélése közben önkéntelenül eszükbe jut egy amerikai novella, aminek főszereplője egy férfi, akiben a halló és látóidegek transzponálódtak, így, amit ő fényként érzékelt, az hang volt és vibráció, máskor viszont hangrezgések színként jelentek meg előtte. Fényeket hallott és hangokat látott. Ugyanez történik a kabukiban.”

 Eisenstein, Sergei (1949), Film Form: Essays in Film Theory, New York: Hartcourt. Trans. Jay Leyda