0db termék (0.-)
Kosár
Az Ön kosara üres

Japán teák kínában

Az alábbi tea interjú 2006 őszén készült Marukyu Koyamaen export menedzserével So-En úrral.

Az idén (2006) április első napjaiban, pár héttel a long jing szedésének megkezdése előtt tartották meg a rendes, mostmár nemzetközivé bővült teakiállítás megnyitóját Hangzhouban, Kína mai tea fellegvárában.  A legnagyobb kínai teavásár nem itt van, hanem Guangdongban, ami egyúttal a teahamisítók fővárosa is, Hangzhou ellenben deklaráltan a kínai teakultúra központja, a  Nemzeti Teamúzeum helyszíne, a Teafőváros. Az Expo programját változatos programok, nagyszabású nyitó és záró ünnepség,  nemzetközi Nyugati-tó fesztivál, egy nagy, közösségi teaszertartás, költészeti fesztivál és nem utolsósorban a zen-teakultúra első nemzetközi kongresszusa tették színessé.  Az április2-tól 25-ig, a szedés megkezdéséig nyitva tartó kiállítás egyik szkogenje  "a magas minőségű élet élvezete".

 Az Expon a helyi és sok szomszédos tartomány teatermelőjén kívül résztvett  Marukyu-Koyamaen is.

- Mit keres egy japán teakészítő a tea őshazájában ? – kérdeztem So Ent Koyama exportmenedzserét, akinek három Japánban született lánya közül egy szintén Kínában telepedett le és ott is teával foglalkozik.    

 - Nos természetesen nehéz a péknek kenyeret eladni, kivéve azt az esetet, amikor az általunk kínált kenyér jobb, mint az övé. A kínaiak meglehetősen arrogánsak, lenézőek a külföldiekkel szemben és különösen büszkék a teájukra, ami természetesen a világon a legjobb és amit sokszor csillagászati áron kínálnak. De a nuveau riche Kínában valóban gazdag és semmi pénzt sem sajnál a költekezésre és arra, hogy ezt meg is mutassa a kevésbé szerencsésenek.  A kínai társadalom sok kínkeserves történelmi lecke ellenére szemernyit sem  változott ebben a tekintetben. A gazdagság fontos demonstratív aktus, amikor a gazdag emberek  csúcsminőségű, különleges, vagy egészen ritka és így hihetetlenül drága teákat szolgálnak fel vendégeiknek. Fontos megérteni azt is, hogy Kína rohamosan nyílik a külvilág felé és minden elbűvöli, ami külföldről érkezik, más, mint az övé és megtetszik neki.

Az értelmiség a korai Tang dinasztia mintájára próbál meg az egyre inkább kozmopolita társadalom talaján valamiféle kulturális reneszánszot felépíteni. A Tang dinasztia során nagyon sikeresen importálták és adaptálták technológiai, kulturális, gasztronómiai javak és újítások sokaságát, nem beszélve a buddhizmusról és más szellemi irányzatokról.  A kínaiak értenek a teához ls büszkék arra, hogy a japán buddhista szerzetesek Kínába mentek tanulni és a tea is nekik köszönhetően került Japánba, ahol aztán egy élő múzeumban maradhatott fenn. A kínaiak tudják, hogy szerencsétlen körülmények folytán kultúrájuk egy része elveszett, azt tudomásul venni pedig, hogy ezt a kultúrát a japánok megőrizve továbbvitték egyszerűen elfogadhatatlan számukra, mindenesetre elemi érdekük, hogy valamiképpen újra szert tegyenek rá.

Így került Koyamaen Kínába teát és a tekultúrát eladni és terjeszteni és úgy tűnik, mindkettőt nagyon sikeresen teszi. A kínaiak változó színvonalon, helyenként nagyon jól készítik el saját teáikat, de ez  a mód meglehetősen primitív a japán tea úthoz képest. Mégis képesek-, és ami a legfontosabb, akarnak is tanulni és különösen a fiatalok között vannak sokan, akik ezt a tanulást nem titkoltan saját életük, jövőjük javítása érdekében teszik.  

- Ön dán származású, kérem szóljon pár szót nekünk arról, hogyan lett legalábbis részben japánná.

- Fiatalon filozófiai tanulmányokra készültem és tizennyolc éves koromban egyszerre csak Görögországban találtam magam, azt hiszem a Delphi jósda környékén, ami olyan lökést adott, hogy elfelejtettem hazamenni. Jó ideig a régi Plakán laktam az Akropolisz alatt, aztán Isztanbul következett, végül a hazafelé vezető úton Bulgária és az akkori Jugoszlávia. Ez az otthoni békebeli léthez képest meghatározó élmény volt. A keleti élménnyel megfertőződve visszafojthatatlan vágyat éreztem, hogy Keletre menjek és indiai filozófiát tanuljak. Hosszú lenne mindent elmesélni, végül is elég, ha annyit mondok, hogy felnőtt életem javarészét Ázsiában töltöttem.  Szerzetesként Indiában töltöttem hosszabb időt. Aztán némi koppenhágai japán tanulás után még 1976-ban azzal indultam Japánba, hogy az Adwaita Vedanta és a Zen közötti összehasonlító kutatásokat végezzek. Doktori disszertációmat sosem írtam meg, de végül nem is hiányzott a világképemhez.

A tea már a korai keleti utakon a figyelmem fókuszába került, Görög-, és Törökországban is. A későbbi hosszan tartó utak tulajdonképp teaház és kolostor megállók közé ékelődő utazásokká váltak.

- Hol találta meg a legjobb teaházakat?

- Talán különösnek fog tetszeni, de Afganisztánban, ott is az egyik kedvencemet Heratban. Amikor belépsz Afganisztánba, körülbelül harmincháromvalahányszor lepecsételik az útleveledet és valóban, túlzás nélkül olyan élmény ér, mintha visszautaznál az időben, vissza egészen a középkorig. Mintha a régi selyemúton járnál, ahova a külvilág semmilyen jele, más kultúrák értékei, semmi sem szűrődik be. Minden érintetlen és eredeti. Az első alkalommal, amikor egy éjszakai, Iránból kivezető többórás út után  beléptem az országba és az iszlám Quala határán a pusztában ébredtem, és láttam az ottani embereket, azt mondtam magamnak: "Ez az első alkalom, hogy igazi, emberi lényeket látsz."

  Az első keleti út után otthon is buddhizmust és keleti filozófiát hallgattam. Aztán még fiatal emberként kezembe került Okakura Tenshin Teakönyve, ami véglegesen megváltoztatta az életemet. A könyvet mindenhová magammal vittem, aztán követte a többi, a Chadoval kapcsolatos írás. Nem sokkal később Kyotóba jöttem, ahol az első külföldiek között voltam, akiket az Urasenke tanítványnak fogadott . Még folytattam a filozófia tanulmányokat az Otani egyetem Suzuki Intézetében, de a színvonal annyira nem volt kielégítő, hogy végül az Urasenkénél kötöttem ki. Elvégeztem egy teljes, három éves "tanfolyamot", amit további, formális, hivatalos programok követtek. A tanulás egész napos, csendes önképzés volt, minden nap új és új részletekre sikerült fényt derítenem és tovább képeznem magamat.  

  Jelenleg egy gyönyörű, hagyományos kertes házban élek Kyotóban és egész évben teaesemények szervezésében veszek részt, továbbá a Koyamaen teák népszerűsítésével foglalkozom. A Koyama fivérekhez személyes barátság köt. Japán feleségem és három lányom van. Közben intenzív kapcsolatokat ápolok az Óhazával és különösen Balival, ahol minden évben két alkalommal adok teaszertartást az ottani tízezer templom valamelyikében.

Összességében a teljes életem chaji körül forog, azaz tea-élet. A tea minden részletében pozitív dolgokat tartogat az ember számára, megelégedettséggel, nyugalommal és békességgel tölt el és azt lehet mondani, hogy az életet magasabb színvonalra emelve végeredményben szebbé teszi. Ehhez nem szükséges semmiféle szervezet, iskola, vagy kánon, elegendő a figyelem, az önfegyelem és a napi gyakorlás.

- Köszönjük az interjút.

2006 őszén