0db termék (0.-)
Kosár
Az Ön kosara üres

Teaház, vagy teázó?

Teázó és/vagy teaház? A magyar nyelvhasználatban a két fogalom egyenrangú; a teázó érzékelhetően köznapibb minőséget takar, ("szia, itt vagyok egy teázóban”), s bár a kávézó/kávéház párhuzam is ugyanezt az értékkülönbséget sugallja, nem árt a fogalmak mélyére nézni.

Ha a két világháború közötti időszak "kávézóit" idézzük fel, akkor azt látjuk, hogy az akkori irodalmi köznyelv inkább a kávéház kifejezést használta pontosan ezzel utalva arra, hogy a hely vendéglátóhely szerepe mellett ugyanolyan, ha nem fontosabb volt közösségi, esetenként kulturális  térként. A kávéház-kávézó analógiából importált teaház-teázó kifejezés már problematikusabb. Először is az európai, történelmi (XVII-XVIII. századi) teaházakat (is) inkább kávéházaknak nevezték, másrészt, ha belépünk egy mai nyugat-európai elegáns teaházba nemigen találunk olyan közös értéket, ami megkülönböztetné őket egy kávéháztól.  Ez olyannyira így van, hogy a nagyhírű teaházak menüjén a tea csak kísérőszerepet kap, fontosabbak az ételek és az elegáns, legtöbbször viktoriánus, vagy a szó szoros értelmében vett koloniál környezet.
Ha egy mai, tipikus kínai teaházat veszünk szemügyre, meghökkentő módon első látásra ott sem látunk nagy különbséget, az emberek kávéházas módra ücsörögnek a nagy közösségi térben, beszélgetnek, sakkoznak, előttük egy gaiwancsésze, az étel, ha van, csak egyszerű, amolyan kiegészítő funkciót kap. A kínai teaház szinte mindig kerttel és a helyet a többi teaháztól megkülönböztető nagyon jó, saját teáival tűnik ki. Méginkább így van ez Tajvanon, Hong kongban és Malajziában. Mégis a kínai teaházban van valamiféle hanyag elegancia, egyfajta magabiztos lezserség, ami szimpatikus, de előfordul sajnos - főleg a turistaközpontokban - még több elnagyoltság, figyelmetlenség, hanyagság, ami miatt sokszor a legígéretesebb helyet is inkább csak teázónak érzi az ember.

Ahhoz, hogy - amint az sokan gondolják - a teaház vagy teázó üres szójátékból minőségi jelentéskülönbségtétellé váljon, hogy a látszólag érdektelen terminusokból valamiféle értelmes diskurzust bontsunk ki, néhány régi fényképet hívunk (elő) segítségül.  A legfelső képen látható hely egy, a termálforrásairól messzeföldön híres és népszerű japán fürdőváros, Tonosawa, Hakone közelében. A teaház a Fuji lábainál, vulkáni törésvonalon helyezkedik el és kedvelt célpontja volt helybelieknek, japánoknak és külföldi turistáknak egyaránt. Ez a kép 1880-ban készült és része Kimbei Kusakabe nagyszerű, archív fotósorozatának, amit egy nagy teaház belső tereiben készített. A kép sok más, kézzel színezett kép társaságában Okinawa Soba fotói között tekinthető meg. Ugyanilyen releváns, érdekfeszítő és szép a Soba által is többször idézett T. Enami (1859-1929) századfordulós archívuma, amiben jónéhány teával kapcsolatos kép lelhető föl. Még ezt megelőzően 1850 körül egy brit folyóirat, a The Photographic News így írt egy, az alábbiakhoz hasonló, teaházi hölgyeket bemutató fotóriportról:


 „Itt egy csoport igen kellemes ábrázatú és ugyancsak attraktív hölgy látható, ők a teaház pincérnői, akik bár bájosnak tűnnek, a mi mércénk szerint a föld legalacsonyabb erkölcsű teremtései közé tartoznak és  kivétel nélkül jellemtelen némberek….”

 
 Ahogy a Nyugat egyre több ismeretet szerzett a gésákról, ez a vélemény némileg árnyaltabbá vált és útikönyvek és más irodalmi források is kezdték megkülönböztetni a gésát a prostituálttól.  A képeken szereplő teaház láthatóan tágas, sőt hatalmas, szellős, mint a századforduló és a két világháború közötti kor európai „kávéházai”, s ennek ebben az esetben nyilvánvalóan az volt az oka, hogy megfelelő szolgáltatással tudja fogadni a Fuji körül utazó és ideérkező turisták rohamát. Ez a tér, bár annak nevezik és annak is tűnik, mégsem teaház.

 Kilátás a teaház teraszáról a Lótusz tóra
 
A japán tradícióban, minden más teakultúrától eltérően a 茶室, chashitsu – tea ház –olyan helyet jelent, ahol meghívott vendégek teatalálkozón vehetnek részt. Ezek lehetnek elkülönült, parkkal körülvett házak és lakóházak, vagy rezidenciák részei is, de semmiképpen sem nyilvános vendéglátóhelyként működtek. Szerepük az ezen az oldalon részletesen tárgyalt „teaszertartás”, bemutatása, szellemi, spirituális, esztétikai élmény nyújtása és megélése volt. Ezekben a teaházakban a nők történelmileg kisebb szerepet kaptak, a tea emberek a XIX. Sz. második feléig szinte kivétel nélkül férfiak voltak, csak a Meiji kor hagyományt kitaszító válsága vezetett a teakultúra elnőiesedéséhez. A chashitsu lehet elegáns, lehet minimalista, betagozódhat valamelyik teaiskolába, sőt elegáns éttermeknek is lehet külön teahelységük, de az igazi chashitsu a zsupfedeles teakunyhó.
 Létezett ezzel szemben, a képen is megörökített másik teaház forma, az お茶屋, ochaya. Kyotóban még ma is mintegy 100 ochaya található, de nevükkel ellentétben nem elsősorban teaivásra szolgálnak. A leghíresebb, az Ichiriki Ochaya, aminek neve ismerősen csenghet azok fülében, akik olvasták Arthur Golden Egy gésa emlékiratai c. művét, bár a hivatalos japán állásfoglalás szerint az írót sosem érte az a megtiszteltetés, hogy ebben a 300 éves teaházban járhasson és személyes tapasztalatokat szerezzen.Az ochayák nem a magyar fogalom szerinti teaházak, hanem szuperelegáns, extravagáns szórakozóhelyek. Ezeknek a teaházaknak a látogatásához összeköttetés, meghívás és nagyon sok pénz kell. Egy az ochayában elszórakozott, géshákkal (geiko, vagy maiko a becsületes nevük) töltött éjszaka számlája jóval 1 millió ft fölött van fejenként. Külföldieknek esélyük sincs belépni és a pénz sem minden, csak megfelelő, generációkra visszanyúló összeköttetések révén lehetséges a látogatásuk. Az itt zajló gésa szórakoztatást nem gésák végzik, a gésa inkább csak egyfajta gyűjtőnév, a hozzáértők geiko (fehér kimonós), vagy maiko néven nevezik őket. A maikok még kevésbé tapasztalt gyakornokok, de fiatalságuk miatt keresettek. A geikok nem a teaház alkalmazottai, hanem amolyan „geiko egyesületek” tagjai, akik hosszú kiképzést követően lépnek szolgálatba és megrendelésre végzik szolgáltatásukat a teaháznak. (A szédületes teaházi árak némileg érthetőbbé válnak, ha tudjuk, hogy a geiková érés folyamataa nagyon hosszú és egy geiko öltözete és kiegészítői könnyen meghaladhatják a 6 millió forintot. ) 

 Miről ismerhető meg hát akkor egy teaház, mi különbözteti meg a közmondásos teázótól? Továbbra is hangsúlyozva, hogy nem a hagyományos wabi értelemben kialakított chashitsuról, hanem leginkább nagyvárosi környezetben kialakított teaházról van szó, íme a teljesség igénye nélkül néhány alapszabály, ami alapvető egy teaház kialakításához, legyen az bárhol a világon.
 
A teaházat a feng shui alapelveinek figyelembevételével  kell megtervezni.  A teaház, amennyiben lehetséges, nem egy más funkciójú házhoz alakított vendéglátóhely, hanem a ház fekvését, mikroklímáját, környezetét, a kilátást is messzemenőkig figyelembe véve kialakított organikus tér. A teaházban, még a legnagyobb nagyvárosban is mindig van valamiféle kert, ha nem kert, akkor hátsó kert, ha az  sem, akkor legalább egy kicsiny belső kert, ha az sem, akkor állandóan friss virág, ami üdeséget, tisztaságot sugároz.  
     

  • A teaházban nem különösebben dominánsan, de jól megválogatott zene szólhat.
  • A teaház – mégha fiataloknak alakították is ki – visszafogottan elegáns, megjeleníti a teával összefüggő sokszor különböző művészeti ágakból táplálkozó értékeket. A tárgyak, eszközök, műalkotások, amik ezeket az értékeket megjelenítik,  megfelelően hangsúlyozva  a teaház legfontosabb díszévé válhatnak.
  • A teaház – nyugodt, derűs környezet. Különösen fontos a tisztaság.
  • Wa Kei Sei Jaku - Harmónia, tisztelet, letisztultság, nyugalom.
  • A teaház nem étterem, de kínálhat kiegészítő ételeket és édességeket, ezek mindig összhangban vannak a hely által képviselt teákkal.  A lassan pizzériává átalakuló teaházak gyorsan elvesztik értelmüket.
  • A teaház árai közepesek, nem túl drágák, ugyanakkor a képviselt teák közül meg kell tudni mutatni a legjobbakat is a megfelelő áron.
  • A teaház személyzete felkészült, a teákat ismerő és szerető személyzet, saját kötődésekkel, kapcsolatokkal, nagy empátiával rendelkezik, a fölösleges nyájas kedvesség helyett visszafogott, szinte távolságtartó, de hozzáértő.
  • A teaház legfontosabb kelléke a tartalom, és a tartalmat lelkesen, önkritikusan és tanítóan bemutató kiszolgálás.
  • A teaház által közvetített értékek összefoglaló neve: a tradíció.
  • A teázó ezzel szemben teázó. Valamilyen, meghatározhatatlan, sokszor fölöslegesen ezoterikus, külsőségekben bővelkedő, édes, nyájas, kiszámított vendéglátó színpad. Vagy turistákat nagy tömegben fogadó és kezelő megálló. Autogrill teázó.

A fentiek természetesen csak saját teaház felfogásunkat tükrözik, nem szolgálnak sem más teaházak értékeléseként, tesztelőként, sem mindent eldöntő szentenciaként.