Kosár
Az Ön kosara üres

Csipp-csepp teaház

Ha most lennék fiatal, akkor én is ilyenben gondolkodnék. Kerül, amibe kerül. A teaszoba összesen egy pultból áll középen, körötte kilenc sámli, arra kell ülni. A pulton egy a kávéforradalomból lesett és némileg átalakított laborfelszerelés egy tölcsérszerű csészével, ami mégiscsak tölcsér, a teára öntött hetven fokon tartott víz halad majd át rajta

Csepegtetős kézműves teaház

Én mondom mindig, de nem hiszik el nekem, a tea gyógyszerként született, még ma is sokan gyógyszerként tekintenek rá. A teaház tulajdonosa, vagy eladója tulajdonképpen amolyan botcsinálta gyógyszerész, a vendégek a "sosem tudhatod" bizonytalanságával lépnek be a teaházba, hogy ott megelőzésként, vagy utolsó reményként szerhez juthassanak.

Ezt a gyógyszertár funkciót a keleti és nyugati teaház is mindvégig megtartotta mind az eszközökben, mind a kiszolgálás részleteiben. A később hozzácsapódott megannyi kulturális és multikulturális elem sem feledtette mindezt, inkább csak gazdagította, valójában a modern korban éppen az európaiak terelték a teát a "csak élvezet" irányába. A teaházban polcok vannak zárt, rejtélyes tárolókkal, amikbe esetenként bele lehet szagolni, kanalak és adagolók segítik a tökéletes méricskélést, az elkészítés nagy hozzáértést és precizitást kíván. Lehet díszesen, koloniál stílusban nyomulni, lehet eredeti keleti, kínai, arab japán hangulata, de a lényeg mégiscsak ez a rejtett titkos gyógy-szer átadó funkció marad.  Akkor meg miért ne lehetne olyan, mint már..... bocsánat ... mint egy kórház? Autentikusan. Semmi flanc, maradjon a funkció és a tisztaság.  Miért ne? Ráadásul belefér a technológiai változás is.

 

Saryo teaház

Ha most lennék fiatal, akkor én is ilyenben gondolkodnék.  Először is nem lenne barátnőm, mert sokba kerül, rengeteg energiát és időt vesz el és a várhatóan nagyon hosszú életemben bármikor alkalmam nyílik majd futó kalandra, vagy tartósabb együttlétre, persze szigorúan csak szerződéses alapon. Lakásom több is lenne befektetésnek, meg egy lehetőleg home office állásom. Nem lennének fölösleges cuccaim, esetleg egy szörfdeszka, de mivel valamivel nekem is el kell ütnöm az időt és kapcsolódnom a társadalomhoz ezer szállal, nyitnék egy ilyen shopot, amihez képest az új hullám retardált túldíszített ócska díszletgyár.Elnevezném valamilyen menő névvel, meg persze a betűtípus is nagyon fontoss és a belinkelés, a marketing főleg az olyan oldalakra, mint a "....ben hallottam", ahol ott van a fél város, hogy a lépcsőházi hírekről első kézből értesüljön.  Ez elengedhetetlen a biztonságos létezéshez.

A teaház nevében legalábbis a második sorban ott lenne a kézműves szó és a café is, a teaház nem is annyira fontos, inkább az összhatás, lehetne a neve Cool Ter 47  mert annyiféle teát árulnék, vagy inkább legyen P O S Z T. Na ez nagyon jó. Nagyon fontos, hogy a vendég maga is matathasson és kreatívan álhasson a dologhoz, keverhesse ezt azzal, azt ezzel.

A polcok előtt álltam, amikor erre gondoltam és elhatároztam, hogy le is bontok minden avitt, poros díszletet és beteszek csak egy asztalt, egy padot, meg egy szeparét aminek ajtaja lesz és belülről kulcsra lehet zárni. Ráadásul egy csomó pénzt megspórolok a díszleten, a pultot fehérre meszelt OSB lapból csinálom és mivel minimál, még kosár se kell a falra levendulával, almásládával és biciklikormánnyal. Ekkor láttam meg, hogy már ezt is megcsinálta valaki, no nem itt az ukrán határhoz közel, hanem Tokióban a neve Saryo. Belinkelem. Csak egy csésze, abba bámulsz.

 

"THINK ABOUT THE ORIGIN" TOKYO SARYO from Mikito Tanimoto on Vimeo.

A teaszoba összesen egy pultból áll középen, körötte kilenc sámli, arra kell ülni.  A pulton egy a kávéforradalomból leesett és némileg átalakított laborfelszerelés tölcsérszerű csészékkel, ami tulajdonképpen tényleg tölcsér, a teára öntött hetven fokon tartott víz kicsit akadályoztatva folyik át a teán, az aláhelyezett kiöntőbe, onnan már a csészébe kerülhet, alátét nincs. 

TUDTA??

Did you know that the optimal brewing temperature for green tea is 70 – 80 degrees ℃ (as opposed to the 90s for coffee)? And did you also know that, unlike coffee beans, green tea leaves are meant to be brewed a 2nd and 3rd round? Pay Tokyo Saryo a visit and you’re guaranteed to learn more about green tea than you thought you needed to know.

Na ugye, hogy nem tudta!

saryo teaház tokió

A processzust igazi homokóra segít ellenőrizni.

saryo teaház

Saryo teaház

 

Tulajdonképpen nagyon rokonszenves ez az életképtelennek tűnő ötlet. Ha el lehet kérni annyi pénzt, amiből a rezsi és az én órabérem kijön, akkor én nem bánom, hogy a posztmodern napszámosai, rabszolgái és vándorai az én pultomra borulva számolják a lehulló teacseppeket. A minőség jónak látszik, birtokteát azon belül fajtateát árul. Csak egy bökkenő látszik. Mi lesz ha nagyon sikeres leszek, megirigyelnek és mellettem három másik ilyen bolt nyit és az egyiken már rézborítás is lesz a pulton, meg kirakat drága eszközökkel?

Inkább hagyom az egészet, valószínűleg inkább jónéhány kilométerrel arrébb tolom az ukrán határt.