Kosár
Az Ön kosara üres

Teforia, a tea halála

Hogyan felejtsünk el mindent, ami emberi?

teforia balról

Balról önti

A teával komolyan foglalkozó teaivók, teaművészek, teaológusok, kung fu tea és chado hívők jobb, ha nem olvassák el ezt a cikket. Olvasnak így is nap mint nap ezer olyan hírt információt, ami a technológia mindenhatóságáról tudósít. 

A Teforia (a tea és az eufória összeadásával képzett) mozaikszóval elkeresztelt - hogy is mondják? STARTUP - $12 millió dollárt szedett össze az okos konyhai eszközök népszerűsítésére alapított üzleti modelljével.

Ez azt jelenti, hogy a befektetők és a fogyasztók úgy ítélik meg, hogy a körülöttünk levő terek jelentősen át fognakl alakulni és az eddigi elmaradott tevékenységeinket egyszerű, ám eszes ötletek alapján működő gépek, szolgáltatások váltják fel, így mi hagymapucolás helyett egyszerre még több dologra, reklámra és információra figyelhetünk majd.  Nagyanyámnak például sparheltja volt, a benne sült túrós bukta semmihez sem volt hasonlítható. Most villanysütőnk van, amit be lehet állítani, ami jelentős fejlődés, de olyan túrós buktát már többé nem eszek, hacsak nem veszek én is egy sparheltot. (vettem) Most viszont olyan ugrás következik, hogy mind belekábulunk.  A hűtőszekrény kitalálja a gonmdolatunkat, egy algoritmus kiszámítja, hogy ebben a hónapban hogy alakul a hormonháztartásom, és várhatóan mikor akarok majd túrós palacsintát enni, ezért megrendeli a túrót én fáradtan hazajövök, kinyitom az ajtót és lám, lőn túró. Okosodás, eszesedés. De melyik konyhai eszközzel kell kezdeni? Mi az amit mindenki használ, viszonylagf egyszerű és amiről  a lehető legkevesebbet tudnak? A tea.

A cég zászlóshajója az internetes teafőző, ami a cég előrecsomagolt teáit (sips), vagy a fogyasztó kedvelt szálas teáit készíti el a fogyasztó káros beavatkozása nélkül.

A kontrollt egy mobil app jelenti, (istenem segíts!) ami lehetővé teszi, hogy a fogyasztó teakészítő recepteket hozzon létre, osszon meg és tárolja azokat elektronikusan kihelyezett agyvelejében. De ha ez nem tetszene, akkor manuális üzemmódban is működtethető.  A Teforia (Kiejtése: tay-foria”) alapítója és CEÓja Allen Han,  akit az XBOX tervezőjeként ismerhetünk.

teforia jobbról

Jobbról teszi

 

A letisztult dizájn

A Teforia dizájnja a "high-tech consumer electronics" világát idézi. A teafőző sima, letisztult tervezésű és nem olyan ám, mint a többi konyhai robot, ami funkcionálisnak tetszik, aztán kiderül, hogy mégsem az. Han rámutat, hogy az ehhez hasonló ketyerék, pl. a Nespresso, a Keurig, vagy akár a Juicero zárt rendszerek, csak a saját (erősen megkérdőjelezhető minőségű) cuccukat képesek befogadni és feldolgozni meglehetősen nagy profittermelési hatékonysággal. A fogyasztó nem használhatja saját termékeit, noná. Ellenben ez az app és teafőző nem zárja ki a saját termékek használatát, ami igazi áttörést (sic!!) jelent az ivászati ipar területén.  (Forradalmi tett, a fogyasztó ledobhatja láncait). Han nagyon szereti a teát, és a tajvani teakultúrát, ahol egy ideig élt, ezért készítette el ezt a kütyüt.  (nyilván amíg az XBOX  kifejlesztésén fáradozott, de ezek szerint nem nagyon kötötte le őt a tajvani gongfucha se nedvesen, se szárazon.) 

Az intelligens felöntés

tefória

Cégét egy alapgyűjtó akcióval kezdte el, aminek céljaként $300,000 dollárnyi előrendelés összegyűjtését jelölte meg és később még $5.1 millió dollárt gyűjtött össze "seed funding" révén, aminek lusta vagyok utánanézni, hogy mi, de gyanítom, hogy arról szól, hogy mások adjanak pénzt nekem, meg azoknak, akik nekem adnak.  A cég Mountain Viewben székel Kaliforniában, 24 teljes munkaidőben ügyködő dolgozóval. A pénzzel amit összegyűjtöttek, beindítják a gyártásfejlesztést, gyártást, és a szervízhálózatot. A cég nemcsak a gépek eladásából, hanem saját ajánlott teáinak eladásából is bevételt kíván termelni. 

A teaforiáról szóló beszámoló innen kezdve ha lehet még unalmasabb, annyit tanulhatunk azért belőle, hogy ez egy dinamikusan fejlődő piacág, a tea nagykereskedelem 11 csillió dollárt mozgat évente az USÁban, itt a forrás 2105 Tea Market Review az U.S. Teaszövetség adatai szerint. 

A különlegesebb minőségű teákat erre specializált kávéházaknak, egyedi teafőzőgyártóknak adják el és a kilátások beláthatatlanok. Bármerre nézünk növekedés, növekedés és növekedés. 

A Teforia egy nagyon erős piacon harcol egy szeletkéért olyan teakészítő specialistákkal, mint a Keurig, a Chaira szakosodott Chime, vagy a Bkon brewer , ami több tízezer dollárba kerül, és luxus éttermek és kávéházak használják.

perfect cup

Eddig a főbb információk, lefordítva:  egy tech függő amerikai, aki lusta volt megtanulni a gong fu chát, készített egy újabb  letisztult minimál dildó kinézetű űrhajós kávéfőzőt, amiben vugyanúgy van egy ellenállás-vízmelegítő egy szűrő, mint a Vasedény bármelyik kotyogósában és adnak hozzá egy 2 dollárt érő duplafalú üvegcsészét is, meg egy telefonos programot, ami megmondja, hogy az oolong teát márpedig 1 percig áztasd.

 

Az egész történetből egyetlen ,momentum hiányzik. Az ember, aki leül a konyhájában és teát készít. A Teafória megszabadít attól az élménytől, hogy elkészítsd a teádat, helyette átad téged, mint elidegenedett lényt egy vasedény belsejű félautomata szörnynek. Na ezért mondja Hawking, hogy ezer évünk sincs hátra.

én tudom

Talán ez is érdekli, hogyan kényszeríti térdre a teaiskolák tradícióját az irodai matcha készítő automata >>>>