Libeskind teája

Azt hiszem, nagyon kár, hogy nem lettem építész, gyerekkoromban egész városrészeket terveztem és stadionokat, melyeknek a modelljét is elkészítettem, ma is vállalhatóak és most  amikor stadioneső hullik, bánhatom csak igazán. Azt hiszem kár, hogy mások építészként nem találkoznak többet gyakorlati problémákkal, elkerülhető lenne egy sor, csúfos kudarcnak, elvtelen kompromisszumnak és főleg használhatatlannak bizonyult építmény, amivel naponta együttélünk. Naponta tájékozódom az új trendekről, anyagokról és nézegetem a  világszerte kibúvó csili-vili, trendi, menő-manó építményeket. Ami a saját ízlésemet illeti, szeretem az új anyagokkal bátran görbülő építményeket, de leginkább talán a szigorú Zumthor organikus építészete és persze a dombokon, erdőkön áttetsző üvegházak állnak hozzám közel. De ha minden kötél szakad elég egy jurta is.  Néhány építész pénzért, vagy kalandért átruccan a design területére is, így van ez korunk két sztárépítésze Daniel Libeskind és Zaha Hadid esetében, mindketten engedtek az ezüst csábításának, amikor bútort és kiegészítőket terveztek a Sawaya & Moroni nevű olasz pucerájnak, annak is kézzel öntött és formázott ezüst kollekciójába. Itt van először Libeskind teáskészlete:     Itt pedig, valami nagyobb tőle (Szingapúr, Keppel bay), jelenleg épül     Nem, ez nem csak megálmodott és sosem megépített lebegő város, ez egy 2009-ben formába öntött teás és kávés szett, illetve egy luxus lakóparkként funkcionáló városrész, ne kérdezzék, a teásszettből mi micsoda, de bámulatosan illik a divatcég és az építész kollekciójába. Az ismertető szerint jól visszaadja napjaink városi emberének világképét.  Hmmm.  Azt is tudni lehet, hogy csak 10 szett készült belőle, inkább az lenne a fura, ha sorozatgyártásba került volna és a magyar háziasszonyok ezt kérnék születésnapjukra, vagy elérhető áron sorakozna egy nagyáruház polcán. Van ilyen is persze, a csúcsdesign lecsorog a használat lavórjaiba imitt-amott és főleg idővel. Az ára (ez se igaz persze, sokkal több) 70-80.000 Euro lehet. Ha már design, még sikeresebb szerintem az építész idei csillárja (de tényleg), más kérdés, hogy mennyire használható, úgy értem, beverem-e a fejem, vagy sem, ha felállok a nem dodekaéder alakúra lapult hátsómmal a fotelből.     Fotel és lámpa, aláírás és brand, egy húrra pendül, igazán nem rossz, visszaköszönnek benne a huszas és a kilencvenes évek, de hát, mint tudjuk, a fejlődés folyamatos megmerítkezés és levetkőzés a hagyomány fürdőjében.
 
De itt van Zaha Hadid, akinek számtalan elmosódott, nehezen kivehető tervét látva ájulnak el a hívek, az idén ő tervezhetett teásszettet ugyanoda, ugyanabból, az eredmény itt van, azaz nem itt, hanem a  Dallas Művészeti Múzeumban, oda ajándékozta egy névtelen gyűjtő. Ez a szett nem igazán mai Hadid, igaz is, a terv még  1996-ban született és 2002-ben öntötték. A 2012-es kollekcióban készült szett tulajdonképpen ez utóbbi remake-je, vagyis ugyanaz, úgy tűnik a név és az anyag elég tartós, hogy az idei  kollekcióba is bekerüljön.      Itt pedig valami épített, van példa elég, ez egy korai munka, pont a teaszett keletkezésének idejéből.     Ami engem illet, akárhányszor arra járok, amíg át nem gördülök alatta, csak felfelé nézek, fel az innsbrucki sáncra, szerintem gyönyörűen csillog és tiszta balesetveszély. Mára Hadid épületei egyre íveltebbek, ívelődik hát a legújabb teásszettje is, erről mostmár végképp nem lehet tudni, hogy mi micsoda benne, hol folyik és hol kell tölteni. Mindegy ez is egy koncept mű, s mint ilyen a tea, hogy úgy mondjam másodlagos benne. Elhaló leheletem hallatszik csak.     Ennyit mára a tudomány, a technika és a tea újdonságaiból.