0db termék (0.-)
Kosár
Az Ön kosara üres

Részeg pillangó

Részeg pillangó

 
Néhány évtizeddel ezelőtt a Pu'erh egy ország belügye volt. (Pontosabban négy országé, mert Myanmar, Laosz és Vietnam is termelt a Puerhez hasonló teákat. Innen a Puerh másik neve: határvidéki tea) Csupán Tibet, Mongólia pusztai népei és az emigráns hong-kongi és tajvani arisztokrácia élvezte és ismerte. A 90-es évek elején csatlakozott a pu'erh élvezők táborához Japán, majd az Egyesült Államok. Pár éve ismerik és egyre jobban szeretik Európában is. Úgy képzeltük, hogy a Pu'erh a többi teatermő területhez hasonlóan, domboldalak teraszain és lejtőin kialakított ültetvényeken nő, a munkások pedig olyanok, mint Kína más vidékein, talán kicsit nagyobb a szalmakalapjuk. Európa elsősorban a sötét pu'erh-t ismerte meg, mert úgy tudta, hogy fold alatt érlelik, hogy orvosság és mert minél régebbi, annál jobb. Mára a helyzet lassan kezd megváltozni.
 

A  Tenger Hullámainak Jele

Nemrég résztvehettem egy pu'erh teszten. A teszt alapvetően a bortesztek logikája és ceremóniája szerint zajlott, az értékelés vakon, nevek és címek ismerete nélkül történt, a zsüritagok szemevételezték mind a száraz lepényt, mind az öntetet, valamint a felöntött leveleket. A szokásos szempontok mellett, az öntet áttetszősége, illata, ízjegyei, a levelek osztályozása, aromája; két igen különös szempont is megjelent: a türelem és a Qi. Türelmen azt értették a szakértők, milyen a tea kitartása, kiegyensúlyozottsága. Qi pedig a tea által felhalmozott és átnyújtot energiát jelentette. A főbb szempontokat 6 perces áztatás után túlgyötört tea ízlelésével értékelték, a Qi-t (felénk úgy mondanánk potenciált, vagy terroirt) rendes felöntésekkel. 

Mindezeket azért tartjuk szükségesnek előrebocsátani, mert az alábbiakban ismertetett tea napjaink egyik legjobb teája, amit a szokásosan alkalmazott módszerek és ismérvek egyikével sem írhatunk le.

 

 
Ming Xiang Ya Yuan egy kis, kunmingi pu'rh gyártó teaüzem, ami szinte kizárólag vad teákkal foglalkozik. Ennek a vállalatnak az egyik márkája a Hai Lang Hao magyarul Tengeri Hullám Jele, ami a különleges erejű vad puerheket gondozza. 2006 júniusában bocsájtotta ki ezt az őserejű vad lepényt.
A legjobb yunnani ős teákat a legenda szerint a hat híres teahegységben szedték. Ezek a következőek: Youle, Gedeng, Yibang, Mangzhi, Manzhuan és a Mansa hegység, mind Xishuangbanna tartományban, Myanmar, Laosz és Yunnan határán. A tapasztalat szerint a hat híres teahegységben szedett és préselt tea jó alapanyag az érlelésre. A hong-kongi ínyencek csakhamar eredeti hegyi puerh teaként kezdték emlegetni és rendelni és a jó tea szinonimájává vált. De a hat híres teahegység, Xishuangbanna távolabbi területein található magas területekkel kiegészülve valójában tíz. A másik 4 hegység a Nannou, a Bulang, a Xiding és a Bada.
 
 
  Az ezeken a területeken szedett teának jól ismert tulajdonsága volt, hogy egyszerű szárítás és préselés után, a megfelelően tárolt tea, hosszú idő után, további, lassú átalakuláson ment át, ami különleges ízeket csalt elő. A 90-es évek végén - gyakorlatilag azzal egyidejűleg, hogy nálunk is elérhetővé vált néhány alap-pu'erh, a helyzet gyökeresen megváltozott. A gombamódra szaporodó kisvállalkozások olyan teaterületeket fedeztek fel, találtak meg újra, melyek távoli, félreeső, őserdei vidéken feküdtek, sokat közülük sohasem műveltek, csak a nagyapák elmondásából ismerték őket. Ezeken a területeken a növényvédelmet maga az őserdő végezte, a parasztok legfeljebb annyit tettek, hogy az "ültetvények" közé kámforfákat telepítettek, ami távoltartotta a kártevőket.
 
12. felöntés
 
Tavaly (2005-ben) a pu'erh piacon a következő területek teái jegyezték a legmagasabb áron:
Ban Zhang-hegység, Yi Wu-hegység, Jing Mai, Nannuo, Bu Lang-hegység. Ezeknek a területeknek a teái pontosan abban tértek el az eddigiektől, amit a fenti teszt keresett és díjazott. Tele voltak Qi-vel és türelemmel. Potenciáljuk minden ismert teánál hatalmasabb, halálosan éltető erő. Áruk azért emelkedik a többi terület, vagy teaültetvény ára felé, mert valójában a többi tea kiegyensúlyozására feljavítására használják őket, 10-20 %-os keveréssel.
A Lao Ban Zhang hegység évi maximális termelési (értsd biológiai) kapacitása alig 3000 kg. Ebből 30% nem hasznos anyag, így összességében körülbelül 2000 kg kerül lepénybe. 350grammos lepényekkel számolva ez mindösszesen 5710 darab, vagyis 68 láda tea. A világ egyik legnagyobb erővel bíró teája ilyen nevetségesen kicsi mennyiségben áll rendelkezésre.
 
Hai LAng Hao 2006 májusában szedte a lepény alapanyagául szolgáló teát és nagy gondot fordított a feldolgozás minden fázisának ellenőrzésére. Sok pu?erh lepény Hai Lang Hao lao Ban Zhang puer tea2006 hibája a nem megfelelő szelektálás, vagy nem megfelelő tételek összemosása. Ez a lepény kizárólag Ban Zhang hegyi rügyteából áll. Nem véletlen, hogy a legpatinásabb pu'erh gyártó, a Menghai (ami egyébként egy hegység neve is) külön márkát alapított Ban Zhang névvel. Hai Lang Hao szuperlepényéből mindössze 380 Kg készült, megjelenése után 1 hónap alatt, jórészt amerikai vásárlók jóvoltából eltűnt a piacról, nekünk, mire feleszméltünk, csak pár kg jutott.
A tea földöntúli erővel ront a teázóra. Ez az erő kellemetlen fanyarság, némi édes alaphanggal. A szokatlanul kemény ízek észlelése közben határozott a tisztaság érzésünk, mert új és újabb felöntéseknek futunk neki, bár felöntés után szinte azonnal a szűrő után nyúlunk, lerövidítve az időt, amíg a víz a teán tanyázik. El sem tudjuk képzelni, mi történne, ha a szokásos receptek szerint akár fél percig is a teán hagynánk. A teázás így nagy koncentrációt kíván, már csak azért is, mert a 30 % felett tanyázó polifenolok és a 6 % közelében táncoló koffein kortyolgatása nem gyerekjáték, a tea mág a legizmosabb, legfelkészültebb klienseket is elszédíti, az elmét egy megmagyarázhatatlan "tearészegség" keríti hatalmába. Talán ez az oka, hogy a teából kilépve kis idő eltelte után újra a kezdetben kellemetlennek ítélt ízek , vagy saját magunk - kipróbálására vágyunk. Nem kétséges, ez a tea függővé tesz. Nem keresünk analógiákat, ízmetaforákat, csupán magunkra figyelünk, mit tesz velünk ez a tea szörny?
 
 
A 10. felöntés után hirtelen megváltozik a tea képe. Elhúznak egy függönyt és új tea jelentkezik. Aki eddig eljutott a megpróbáltatás lépcsőin, egyszerre lassan kinyíló, ám egyre határozottabb fűszeres édességet kap ajándékba. Az édesség 15 felöntésig egyre nő, minél forróbb vízzel, kifejezetten hosszú felöntésekkel még szinten tartható, aztán a 20. felöntés környékén úgy döntünk, véget ért a film. 6 gramm őserdei teáról, ami még hírből sem látott permetezőszereket, kiegészítőket, festékeket és ízesítőket 3 liter teát készítettünk.
 
Kis nagy rügy
 Napjainkban, miközben a világ elszáguld mellettünk, különös eseményeknek vagyunk tanúi. Alighogy megtanultuk a teával kapcsolatos alapfogalmakat és metódusokat, néhány tradicionális nagyvállalat és kistermelő révén olyan tea kerül az asztalunkra, melynek hazája minden szabályon túl húzódik. A Cha Qi értelmezhetetlen és tudományos eszközökkel jelenleg mérhetetlen, zavarosan misztikus terminusa mögül kiviláglik valami valóban eredeti. A legnagyobb borok kóstolásakor az eredet és a terroir szólal meg, amit a növényben közvetített (helyi) föld és a (helyi) emberi tapasztalat kölcsönhatásaként, együttműködéseként nyert élménynek, vagy energiának fordíthatnánk. (Meg ma már persze marketingnek). Parker azt mondja: terroir a szülőföld megjelenítésének képessége.
Hai Lang Hao terroirja az őserdő, a modern világ egyik utolsó elhagyatott szeglete. Az ember feladata csupán annyi volt, hogy felkutassa és a legtisztább eljárással megőrizze ezt a kincset. Érlelésről, öreg borokról és még öregebb teákról papolunk, de valójában senkinek nincs fogalma arról, mi történik majd ezzel a hatalmas potenciált magában hordozó teával. Alkalmas-e a továbbérlelésre? És ha igen, akkor pár évtized múlva egyáltalán fellelhető lesz-e még az élőhelye?
 
Nem tehetünk mást, mi csupán szerencsés tanúk vagyunk, így hát
Kitöltjük a tesztlapot.
Türelem: 10,
Qi: 10,
Alvás: 0.