Kosár
Az Ön kosara üres

A mate tök beavatása

A tökből készült matét be kell avatni, mert máskülönben a benne készített tea keserű lesz...

 

A mate tök beavatás lépései:

  • Töltsük meg a mate tököt forró vízzel;
  • a vizet hagyjuk benne állni amíg teljesen ki nem hűl, majd öntsük fel még egyszer;
  • pár óra múlva öntsük ki a vizet és nyúljunk bele az ujjunkkal;
  • érezhető, hogy a tök belseje nyálkás, csúszós lett, ez a tök falának eredetileg puhább, lágyabb része volt;
  • ezek a lágy részek nem mérgezőek, de keserűen élvezhetetlenné teszik a teát, ezért el kell azt távolítani,
  • erre a legjobb egy evő-, vagy kiskanál, amivel precízen kaparjuk végig a tök belső oldalát és a lágy részeket dobjuk ki;
  • a fölösleges ügybuzgóság azt eredményezheti, hogy a másik oldalon lyukadunk ki, tehát nem kell sem erősen, sem erőszakosan, sem túl sokáig kapargatni, éppen csak annyira, hogy az esetlegen nagyobb darabok eltűnjenek;
  • a kikapart tököt forró vízzel még egyszer mossuk ki, ezután elkezdhetjük a használatát.
 

Napi karbantartás

A tököt használat után először langyos vízzel ki kell öblíteni, hogy az összes mate levéldarabot eltávolítsuk belőle, majd kevés, semleges mosogatószerrel ki kell mosni, végül alaposan el kell öblíteni. Szárítani talpon, vagy fejjel lefelé egy rácson is lehetséges, de ne tegyük forró felületre, (pl fűtőtestre), mert megrepedhet. Egyszerűen csak mossuk el és szárítsuk meg, mint bármelyik rendes poharat.

 
 
Jól láthatóak a tök belsőségei
 

A fatökök beavatása:

Fatököt az alapvető higiéniai alapelvek betartásával, alapos mosogatás mellett lehet használni, így volt ez már akkor is, amikor még bort mértek a kupából.

 

  • a fatököt először forró vízzel töltsük fel,majd miután kihűlt, alaposan mossuk el, közben használjunk a szivacs durvább felét, vagy más olyan anyagot, amivel a fa felületét meg tudjuk csiszolni.
  • többszöri alapos mosogatás után készítsünk benne egy matét, hagyjuk állni benne, majd öntsük ki és újra alaposan mossuk el.
  • a fejjel lefelé fordított kiszárított mate tökünket másnap reggelre, a leggondosabb eljárás után is fekete penész lepi el, mint apám hordóit a pincében. Mi nem tudunk tököt kénezni, ezért mást kell tennünk.
  • reggel újra alaposan mossuk el először 100 Co-os öblítéssel, majd forró vízzel és mosogatószerrel, végül csináljunk benne egy matét és nyugodtan igyuk is meg. A matézás után alaposan mossuk el a tököt és rácsra állítva lecsöpögtetve, jól szellőző helyen szárítsuk meg. A penész nem tér vissza többé.
  • a fatök karbantartása ezzel megegyezően történik. Sose szárítsuk hajszárítóval, hősugárzóval, vagy más fűtőalkalmatossággal, mert normál használatnál nem, de ilyen esetben megepedhet.

Ha a matét külföldre, vagy más utazásra magukkal viszik tegyék ezt jól becsomagolva, valamilyen dobozban.
Végül: ne matézzanak autóban, mert a kiömlő forró tea miatt egy árokban köthetnek ki. Álljanak meg és öt perc alatt pipázzanak inkább egyet, folytassák utána tovább az útjukat.
Ha a mate kiömlik az asztalra, vagy asztalterítőre, töröljük és mossuk le azonnal, mert a nagy csersavtartalom miatt a folt örök emlék marad.