Tűz, víz, tea

Csap alá teszem formatervezett, \"mint egy űrhajó\" Tefal forralómat, szinte magát kapcsolja be, jövök-megyek, térülök-fordulok, intézem az intézendőket. Hangos zubogással éri el forráspontját a víz, talán még azon is túllép, a kanna izzadtan lekapcsol. Belököm a teát a kannába, ráöntöm a vizet, ha újra odaérek, csészébe öntöm és megiszom. Rutin, ugyanaz a kör mindennap. Tea, ami nem tea. Szappanos lé. Az ember napi rutinját kiszolgáló automatizmusok csak azért vannak, hogy újabb automatizmusokat szüljenek, talán elektronikusan, talán nem, mindenesetre a tökéletes kontroll látszatát keltve. Egyre kevésbé ez kell. Valami más kell.

Ugyanaz a víz teljesen más ízű, ha én forralom, vagy ha te melegíted, ha bádogkannában, vagy üvegben próbálkozol. A következő három fejezetben megvizsgáljuk, hogyan forraltak vizet teához akkor, amikor az emberek még ráértek tüzet rakni...