A drogtea II.

Fifi

Fifi egy törékeny testalkatú német juhász volt, a drogrendőrség üdvöskéje, a bevetési osztag szeme fénye. Azt hiszem, a közvélemény egyfajta illuzórikus képet táplál a drogkereső kutyákkal kapcsolatban.  Azt gondolnánk, hogy ezek a kutyák a drogra mennek, akár rendkívüli körülmények között is a drogot keresik és találják meg, de ez csak részben igaz.  A drogkereső kutyák a normálistól való eltérést detektálják, ami olyasvalami, mint a drog. Fogalmuk sincs arról, mi a drog és főleg nem drogoztatják őket, ez egy másik legenda. A drogkereső kutya, amikor drogot keres, tulajdonképpen játszik. Tartója és gazdája három öltözőszekrényt használ.  Kettőbe közönséges tárgyakat tesznek, egybe pedig a drogot is tartalmazó valamit, vagy a gyanús tárgyat. A jól kiképzett kutya aztán meglehetős magabiztossággal kiválasztja a helyes öltözőszekrényt.  Ismétlem, nem vagyok sem szakértő, sem naprakész ezekben a procedúrákban, lebukott drogkereskedők ne reklamáljanak majd nálam, de a napokon át tartó cirkusz során mi is részletes kiképzést kaptunk.  Ugyanennek az elvnek az alapján nincs olyan kutya, ami képes lenne robbanóanyagot és kábítószert keresni és találni. Minden műfajra specializálódni kell: földrengés után túlélőket kereső kutya, vízihulla kereső kutya, gombakereső kutya. Egy szó, mint száz, Fifi két szembesítés során egymás után háromszor is magabiztosan indult el a Menghai shu teát tartalmazó szekrény irányában ősz hajszálakat és álmatlan éjszakákat okozva kis vállalkozásunk minden tagjának.

ḥašīš du Lipton

A röntgenágyúzást követő harmadik szembesítés délelőttjén egy emeleti irodában gyülekeztünk a végleges, mindent eldöntő, okkult próbára, az ügydöntő bizonyításra.  Bűnösnek találtatván utunk minden bizonnyal a vesztőhelyre vezetett volna, nyilvános megszégyenítés, teátlanítás és minden egyéb mellett. Ebben az időszakban szűkszavúan válaszoltunk barátaink és gyerekeink minden kérdésére és ekkor jelentek meg halántékunkon az első ősz tincsek is. S. és tiszttársai pont úgy gyülekeztek kávéztak és beszélgettek, mint a hollywoodi filmekben az FBI tisztek a hullaszemle előtt.  S végre kiadta a parancsot, mindenki lefelé, hozzák a teát és Fifit. Ebben a pillanatban megmozdult bennem a kisördög.

- Én nem megyek

- Hogy hogy nem?

- Nem megyek, mert az egész cirkusznak semmi értelme, nem vagyok rá kíváncsi.

Engem nem kötelezhettek, ezért fent maradtam és velem maradt S és egy társa.  Miközben lent a szakasz Fifivel és a Menghai shu puerrel játszott S. magabiztosságom láttán kíváncsi lett.

• De tényleg miért nem megyünk le?
• Nézze, a kutya kétszer megtalálta, harmadszor is meg fogja, de nem azért mert drog van a teában, hanem mert ezek szerint szereti a shu puer illatát.  Mi tagadás én is szeretem. Szóval valami nem stimmel itt. Ide oda ráncigálnak minket, de úgy tűnik, hogy fogalmuk sincs, mit csinálnak. Apropó megkérdezhetem milyen volt az eredeti teszt, amivel „lebuktunk”?
• Hát, nem mutathatom meg, ez az eljárási rend.
• Mégis véletlenül nem eshetne rá a szemem?
• Itt van – mondta és egy lakmuszpapírt tett elém.
• Ez az?
• Ez.
• És emiatt, meg Fifi miatt vagyunk már itt két hete?
• Hát, pozitív lett.
• És milyen színűre színeződik, ha pozitív?
• Barna.
• Értem. Barna.

Az iroda amolyan mindenes iroda volt, vegyszerek, mikroszkópok, írógépek, computerek és fegyverszekrény társaságában volt egy konyhasarok - hogy nevén nevezzem – egy teasarok is. Fent a polcon egy sárga Lipton doboz. Odamutattam S-nek:

• Kirpóbáljuk?
• Lacikám, azt nem lehet.
• Miért ne lehetne?
• Mert ez itt egy komoly iroda és van egy protokoll. 

Erre már közbeszólt S kollegája egy komoly bevetési ügynök is.

-Tényleg miért nem próbáljuk ki?

Győzött a kíváncsiság, teát készítettünk és nem hivatalosan beléje mártottuk a lakmuszpapírt, ami  - lássatok csodát – barnára színeződött.

• Akkor most jöhet a bevetési egység? – kérdeztem.
• Odanézz, nem hiszem el - mutogatták a nem hivatalos bizonyítékot egymásnak és a pozitív próbáról visszatérő tiszteknek. Pont olyan, mint emez volt.
• Lacikám honnan tudtad?

Szerénységem nem engedte, hogy magamat helyezzem előtérbe, ezért rövid előadásban vázoltam a tea oxidációja során bekövetkező átalakulásokat, az ekkor keletkező tearubigint és más polifenol származékokat, amelyek vörösesbarna színűek. Azzal vigasztaltam őket, hogy erről ők nem tudhattak és különben is, a tearubiginekről mindmáig nagyon keveset tudunk. Ezek olyan titokzatos anyagok. 

Szárnyas ügynök

Elengedtek minket, de a teánk még egy darabig az egység raktáraiban ért tovább. Javaslatom, hogy változtassanak a protokollon túlmutatott minden létező és lehetséges hierarchián, úgy beszéltek ennek a lehetőségéről, mintha elérhetetlen magasságokban, az Óperenciás tengeren is  túl feküdne. Nem tudom, és nem is nagyon szeretném megtudni, mennyit változott azóta a protokoll és az sem érdekel, hogy megy az üzlet.  Amennyire én tudom, kis rózsaszín varázstabletták után folyik a hajsza, ami szerencsére már végképp nem hasonlít a teára. Miután vádlott jelöltből lefokoztak minket tanúvá, hivatalos értesítést nem kaptunk az ügy menetéről, de egy szép nyári délelőtt, miközben az Eötvös utcán vártam, hogy kikanyarodhassak a végtelenül érkező kocsisorba, csikorogva megállt mellettem egy civil rendszámú autó, a sofőr letekerte az üveget,letolta FBI napszemüvegét és rámvigyorgott:  

- Lacikám, az ügyet törölték!

Máig hálásan emlékszem az ügy minden szereplőjére és Fifinek is velőscsontban gazdag szép álmokat kívánok.

Minden további fantáziálásra hajlamos fogyasztó, ügynök vésse az eszébe: a drog nem tea, a tea nem drog. Csak egy kicsit.