0db termék (0.-)
Kosár
Az Ön kosara üres

Nálam van a stukker

Teázás sí maszkban

A sí maszk

Egy békés teaház. A teaház, ahova lazulni jössz. Megállítani a hétköznapok morajlását.  „Itt vagyok egy teázóban.”  Kora este, sokféle ember szorosan egymás közelében. Amott a rendőrfőkapitány, itt egy ügyvéd, aki lazulni jön két ügye között. A sarokban valaki kártyázik, és jósol, emitt tinik lógnak egy vízipipán.  Középen a leginkább elfogadható helyen dámáknak látszó árnyak (dame d'honneur) és két idősebb hölgy. A zene hangos, valaki szól, hogy halkítsuk le, mire még hangosabbra vesszük. Az egyetlen szabadon maradt asztalhoz egy fiatal srác ül le.  Fekete hajú, sötét bőrű, alacsony, helyes.  Kér egy vízipát és valami teát. A pipához kapott szenet szakértő mozdulatokkal eltöri és eligazgatja. Párszor megszívja, csak hogy megizzítsa a szenet.  Amikor megfelelőnek érzi a pillanatot, a táskából elővesz egy fekete sí maszkot.  Ott a teaház közepén, mindenki szeme láttára felhúzza, de úgy, hogy a szemkivágás hátulra essék. Egy kis lyukon bedugja a pipa csövét a szájába és gyors ziháló lélegzetvételekbe kezd, a szén úgy izzik a pipa tetején, mint egy lokomotív tűztere. Amikor a zihálás a tetőfokára hág egy hatalmasat szív a pipából és benntartja az alma mentás dohány frissítő és mégis andalító füstjét.   Most leereszti a pipa csövét és a zihálással és szívással befogadott füstöt kiereszti, ami a hármas finomságú, kötött sí maszk feltartott szemein keresztül kiárad a térbe. A feje minden irányban füstöl, elképesztő látványt nyújt, olyan, mint egy élő áldozati füstölőszobor. A mellette ülő asztalnál a dámák döbbenten figyelik, majd körbenéznek, hogy mindenki látja-e, amit látnak, de becsületükre legyen mondva, nem menekülnek ki, hanem visszatérnek a megkezdett beszélgetéshez. A srác a következő félórát a sí maszkban tölti, szív és fúj.  Amikor leveszi, kérdem tőle, milyen előnnyel jár ez a különös technika, valamit motyog is rá, de én örülök, hogy ennyivel megúsztuk, ő pedig láthatóan elszédült és valahol máshol van. Mindent összevetve kiderült, hogy Z-nek hívják, a második otthona lettünk, rendszeresen jött, jó teákat ivott, (főleg puerht).

Reggeli látogatás

Egy álmos reggel, rögtön a nyitás utáni rutin közben újra megjelent a teaházban Z, lefoglalt egy elszeparált helyet magának, ami könnyen ment mert rajtunk kívül még csak egy szerelmespár volt bent, majd rögtön kiment a mosdóba. Visszajött, váltottunk néhány szót, leült, de újra felkelt, fel-alá járkált, kapott egy teát, én eközben, a reggeli teendőket végezve szóval tartottam. Nem vagyok egy könnyű pasas, de különösen akkor, ha a másik szótlan és energiát igényel, empatikusan választom meg a témákat, most elsősorban arról kérdezgettem, hogy, s mint, merre tovább, milyen egyetem érdekli, ilyenek. Egy ideig válaszolgatott a kérdéseimre, aztán felhajtotta a teáját és kiment. Különös volt. Mintha hozzánk és tőlünk menekült volna egyszerre.  

 

Hosszú idő telt el, hónapok, talán másfél év.  A srác eltűnt. Megmagyarázhatatlan okokból néha felbukkant az emlékezetemben, de ha kérdeztem az ismerősöket, senki sem tudott róla semmit.

Breaking Tea

Aztán – emlékszem egy nyári délután volt – újra bejött hozzánk.  Megkínáltam egy teával és épphogy rákérdeztem mi történt vele. Mintha az apja lettem volna, ő pedig a fiú aki hazatért, miután rossz fát tett a tűzre.  A megismerkedésünk idején harmadikos gimnazista volt, eleven, törekvő.  Az anyjával és a testvérével élt szűkös körülmények között.  Egy szép napon – maga se tudja, hogyan – a drog közelébe került, vagy inkább a drog került az ő közelébe.  Ez elég ismerős történet, felmérések szerint akkoriban a hasonló korú középiskolás tinédzserek 60%-a próbálta ki, vagy használta rendszeresen a különféle drogokat és nem csak marihuánát. A fogyasztás, vásárlás aktusai közben egyre közelebb került a díleréhez, mígnem egy nap más szinten is bekapcsolódhatott az üzletbe, kisebb-nagyobb tételeket kellett szállítania, terítenie, ilyesmi. A dramaturgia és a psziché íratlan szabályait követve egy nap a rábízott nagyobb mennyiségű árunak lába kélt.  Semmit sem tudok a részletekről, ilyen esetekben talán jobb nem is tudni. A szegénységből némi kiutat jelentő üzletből egy szempillantás leforgása alatt rémálom lett.  A beszállítók nem sokat foglalkoztak az érveivel, mentegetőzésével, rövid határidőt szabtak neki, ami alatt büntetlenül és sértetlenül visszaszolgáltathatja az árut. Mintha egy filmsorozat bukott mellékszereplője lett volna, fogalma sem volt, hova forduljon, mit tegyen. Pontosabban a forgatókönyvben már meg volt írva az, ami ezután következett. Ilyen-olyan kapcsolatai révén fegyvert szerzett és egy délelőtt benyitott egy belvárosi üzletbe, ahol az idős tulajdonosnak szegezve a fegyvert az előző napi és egyáltalán minden bevétel átadását követelte.  Z. minden, eddig elmondottak ellenére nagyon jóvágású, szimpatikus fiú volt, akiről sokadik elmesélésre sem lehetett volna semmilyen rosszat feltételezni. Ez meghatározta az akció kimenetelét is. A sí maszk hamar lekerült róla, az idős úr a saját érdekében megpróbálta jobb belátásra bírni. Az egyre groteszkebbé váló bankrablás közben előkerült a tulajdonos felesége is, aki otthon is a bankot vezette és vele már más energiák kerültek a történetbe. Néhány erőteljesebb felszólítás és hiábavaló fenyegetőzés, kölcsönös ordibálás után Z megértette, hogy lejárt az ideje, egyre nagyobb a rizikója annak, hogy valami jóvátehetetlen történik és lepattant a helyszínről. A jóságos idős tulajdonos kérlelhetetlen felesége nem tépelődött azon, hogy hívja-e a rendőröket, akik aztán negyedóra leforgása alatt elfogták Z-t. Innentől kezdve nem láttuk mi. Féléves előzetes következett, annak minden, visszafordíthatatlan érvényű nevelő hatásával, majd házi őrizet, végül tárgyalás felfüggesztettel és pártfogói felügyelettel. 

   Miközben ezt mesélte, ránk esteledett, a vendégek jöttek-mentek és mint valami fekete viasz telepedett a tudatomra a gyanú, hogy mi is szereplők voltunk a történetben. Csakhamar kiderült, hogy Z az akkori üzletmenet alapján a teaházat ítélte meg a leggyümölcsözőbb vállalkozásnak, ami rövid úton kisegíthetné szorult helyzetéből, ezért eredetileg, barátilag, jó kapcsolatunkra való tekintettel úgy határozott, hogy minket rabol ki. Meg is jelent nálunk zsebében a stukkerrel … és innen már tudják a történet folytatását. Ez volt az a reggel, amikor jószívű mentorként szóval tartva és megjegyzéseket téve tehetségére és jövőbeni lehetőségeire megmentettem magunkat a címlapra kerüléstől.   A múlt ismeretében kicsit lassabban hordtam a vizet a jelen teájához és különösen éreztem magam, miközben tovább beszélgettünk és annak az esélyeit latolgattuk, hogy másodfokon bekasznizzák. Semmiféle haragot nem éreztem vele szemben, de sajnálatot sem, csak egyfajta csendes szeretetet.  Később összefutottam az apjával és a pártfogójával is, akivel szintén megvitattuk Z jó tulajdonságait és az ilyenkor teendőket.  Később hallottam, hogy a pártfogójával megszakította a kapcsolatot és azóta nem tudok róla semmit. Sok minden homályossá vált az eltelt évek alatt, bizonyára nem minden így történt, ahogy elmeséltem, de azt az érzést, ami elfogott, amikor a nem sejtett rablót kiszolgáltam, nem felejtem. Egyebekben remélem mindenki jól van.