Kosár
Az Ön kosara üres

Erdők csatája

A vad puer teaültetvények esete az igazi őserdővel

teaültetvény egy yunnani erdő közepén

 

  Múlt télen történt, hogy Délnyugat-Yunnan egyik autonóm kisebbségének tagjai bizonyíthatóan akarattal megrongáltak egy természetvédelmi területet, mert állításuk szerint az veszélyt jelentett a tea ültetvényeikre – adta hírül az állami Kínai Központi Televízió. A tudósítás megtekinthető itt. Szegény központi televíziók úgy járhatnak, hogy esetleg nem hisznek nekik, pedig itt dokumentálva vagyon a természet megrongálása a patinás és olyannyira szeretett Yiwu erdejeiben.

A rongálás tényállása bizonyos természetes és védett fatársulások és bokrok kiirtásában emelkedett megcáfolhatatlan ténnyé, melyek az igazságosztó és önbíráskodó teatermelők szerint nem átallották elszívni a tea növényeik elől a tápanyagot és eltakarták előlük a napfényt. Akárcsak a mesében a farkas és a bárány, de mondhatnék dakota közmondásokat és történeteket is. A pusztítás során a farmerek találékonysága nem ismert lehetetlent, volt, hogy lehántották az őserdő fáinak kérgét, gyomirtót szórtak rájuk csak azért, hogy a vegetáció haldoklása természetesnek hasson.

Napnál is világosabb, hogy Kína kapitalizálódó népi alfelének és a csökkenő területű természetes ökoszisztéma közötti konfliktusnak vagyunk tanúi, valahogy úgy, mint amikor a a városban glasszáló vaddisznókról, a teaültetvényen randalírozó elefántokról stb olvashatunk, csak itt éppen belehal ebbe a konfliktusba az őserdő. A puerh tea hegységek nagy, de nehezen járható, vad vidéken emelkednek, az ember által művelt ültetvények és a természetvédelmi területek sok helyütt közvetlenül érintkeznek egymással, a puerh tea ára pedig egyre csak és makacsul nő. A Yiwu hegység ősfás termékei között már alig találkozunk eredeti 357 grammos préselt teákkal, inkább a 100-250 grammos forma elterjedt, mert így többet lehet kérni érte és még épp megfizethető (nálunk már ez is egyre kevésbé mondható el). Az emelkedő árak sok farmert arra sarkalltak, hogyha kell,  a természetvédelmi területek kárára is növelje teatermő területét Xishuangbannában. A nagy puerh Big Bang (2006-7) előtt ezen a vidéken is teljes érdektelenség övezte a teatermelést, ős teafákat vágtak ki, hogy rizs-, és kukoricatáblákat telepíthessenek. A helyiek beszámolója szerint most a védett területek környékén szinte mindenki teával foglalkozik, sokan közülük még kezdetleges viskókat is felhúztak, hogy a vadonban kialakított tea ültetvényeiket gondozni tudják.

Természetesen az állami természetvédelmi területek vadonjában termelt vad tea reputációja is jóval magasabb, mert ritka és mert jobb minőségű teát ad – legalábbis így mondják.

Az így termelt puerh tea ára a 3,000 - 6,000 yuant ($430 - $850) is elérheti kilogrammonként. Érdemes ezt összevetni a Xishuangbanna elmaradott vidéki területeinek egy főre jutó jövedelmével, ami csupán 13,079 yuan volt tavaly.

A Xishuangbanna erdőfelügyelőség tájékoztatása szerint százszámra fognak el és állítanak elő a természetvédelmi területeket megcsonkító teatermelőket, de a bíróságok ítéletei nem elég visszatartó erejűek.

“Minden nap elfogjuk, aztán kénytelenek vagyunk elengedni őket. - mondja a felügyelő, akinek személyazonossága nem megállapítható a riportból. “Még ha 100 mu ( durván 16.5 hold) vagy akár 500 mu területen irtották is ki az erdőt, akkor is csak felfüggesztettet kapnak. A törvény túlontúl megbocsájtó. Nem állítja meg a bűnözést.

A jelenlegi szabályozás alapján, ha valaki természetvédelmi területen vág fát, vagy mezőgazdasági termelő tevékenységet végez, akkor 300-tól 10,000 yuanig terjedő pénzbírságra számíthat. A védett területek megkárosítása a tea ültetvények létesítése érdekében a könnyű és gyakori lebukás ellenére is meglehetősen elterjedt foglalatosság. Tavaly szeptemberben egy helyi lakos 10 havi felfüggesztett börtönbüntetést és 10,000 yuan bírságot kapott mert természetvédelmi területen öbb mint tszáz őshonos fát irtott ki, hogy helyet nyerjen egy tea ültetvénynek.

Gu Bojian, a Kínai Tudományos Akadámia alá tartozó Xishuangbanna Trópusi Botanikus Kert kutatója szerint a természetvédelmi területeken, állami és közös tulajdonú erdőkben bevett szokás az erdőirtással nyert területen folytatott profitorientált termelő tevékenység. A farmerek elmondása szerint nemcsak azzal okoznak kárt, hogy kiirtják az erdőt, de növényvédő szereket használnak a tea, gumi és amomum ültetvényeken, mérhetetlen károkat okozva ezzel az ökoszisztémában, tönkretéve az erdő biodiverzitását, fajgazdagságát. „Kívülről még mindig úgy néz ki, mint egy erdő, mondja Gu – de belülről már nem sok maradt belőle.”

 

Az eredeti cikk a SIXTH TONE magazinban itt jelent meg.