Kosár
Az Ön kosara üres

Sárga tea

A sárga tea nyugaton alig ismert teafajta, sokszor különféle teafajtákkal keverik össze.

Az "Egy levél története" c. filmben 19 perctől van szó a Mengding Huang Ya sárga teáról és figyelhető meg feldolgozása.

A sárga tea a nyugati teatudatban egyáltalán nem, vagy helytelenül létezik. A számtalan kategorizálási kísérlet között könnyen találhatunk olyat, ami az oolong teákat sárga teaként azonosítja. Elnézve a világkereskedekemben szerepet kapó oolongokat a félreértés elfogadható. Máskor a sárga teák a zöld teák között bukkannak fel. Ráadásul a sárgának nevezett teák első látásra nem is különbözik egy átlagos-szép zöld teától, megjelenésében semmi sem utal sárgaságra, mégis a sárga tea külön családként él a teák között. A legtöbb kínai teakönyv sem jegyzi egyébként külön kategóriaként. Hogyan is állunk hát ezzel a sárgával? Ehhez először meg kell értenünk a tea adózásban betöltött szerepét.

 

1. Sárga, mert az uralkodó teája

 
 

A legkorábbi hivatalos feljegyzések a tea adóként való beszolgáltatásáról a Nyugati-Han dinasztiából i.e. 206-ból származnak, de már jóval ezt megelőző időszakról tudósító írások megemlítik a teát. I.sz. 350 körül a Huayangi (szecsuáni) Királyságról szóló traktátus arról ír, hogy When Zhou királya Wu megtámadta az utolsó Shang uralkodó csapatait, mire Shu állam csapatokat, hódolatul pedig vörös lakozott faárut, teát és mézet küldött neki.Ez a háború i.e. 1066-ban történt, a tea pedig már ekkor adóként szolgált. A Tang dinasztia során a tea hihetetlenül népszerű társasági itallá vált, olyannyira, hogy 791-ben nem sokkal a só és az alkohol után a tea is állami monopóliummá vált. A Tang uralkodók a monopóliumon kívül a legértékesebb teatermő területek legjobb teáit az udvar szükségleteire tartották fenn. Más területek drágaköveket, értékes természeti kincseket, kézművesipari termékekket szolgáltattak be, a legjobb teákat termelő területek viszont teákat. Voltak olyan területek, így pl a Mengding, vagy Hangzhou, melyek közvetlen udvari irányítás alá tartoztak, míg időszakonként változóan, minden uralkodó más-más területek teáit részesítette előnyben. Szó sincs persze arról, hogy ezt a teát az uralkodó saját szükségleteire használta volna fel, elengedhetetlen volt viszont az államközi kapcsolatokban, az udvar belső ajándékozási rituáléin és az arisztokratákkal való kapcsolatok ápolásában. Már az első hódolati teák között megtalálható a Huang Ya kifejezés egészen pontosan a szecsuáni eredetű Shou Zhou Huang Ya, ami sárga teát jelent. Az így beszolgáltatott tea általános neve gong cha volt.

Hódolati tea

贡 gong = a gōng, 工 vagyis munka elismeréseként szerzett bči bei egy kagyló piktogramjában ábrázolt kincs, pénz. Összességében felajánlás, adomány, amit tea kontextusban császári adóként szokás említeni. A gōng cha  贡茶 palota, vagy templomi tea.

Maga a sárga tea kifejezés a huáng cha 黄茶 , melynek ugyancsak beszédes a fejlődése:
A huáng ideogrammja a "guáng"guang , a tüzet vivő ember képéből alakult ki, első jelentése: fényesség. Huáng dí huang di Sárga Uralkodó volt a neve Kína alapítójának. De huáng wǎng 黄 王maga az uralkodó az ősi Kína első három királya. Mindkét huáng szó a wang : az eget , az embereket és a földet összekötő uralkodó módosulásaként jött létre.A sárga az uralkodó színe. Ez annyira igaz, hogy a Qing dinasztia késői szakaszában a sárga kizárólagos, csak az uralkodó által viselt színné vált, halandók nem ölthették magukra.Sárga tea tehát az uralkodói, birodalmi, császári tea, azaz a legmagasabb minőségű, legjobb tea. Nem véletlen, hogy feldolgozástól függetlenül az utcai beszédben Chengdou teaházaiban még ma is sok teára név nélkül annyit mondanak: sárga tea. Ebben az összefüggésben minden tea lehet sárga..Mégis külön kategóriaként az olyan teákat ismerjük sárgaként, amelyek gyártása bár nagyon hasonló a zöld teákéhoz egy kis, ám döntő lépésben mégis különbözik. A zöld teát szedés és fonnyasztás után stílustól, termőterülettől függően hosszabb rövidebb ideig fonnyasztják, illetve váltakozva meleg, forró körülmények között, lapogatják, sodorják. A sodrás-sütés ismétlődő színterei hozzák létre a a lu cha, a zöld tea alapját jelentő mao cha , hajszálfinom tea - állapotot, amelyben minden, a teában jelen lévő enzim aktivitása megszűnik. Maga a sütés sodrás a Sha Qing , azaz a zöld "kiölése".

 

Gyártás

A sha qing a zöl teáknál a sodrást követő, vagy legalábbis a sodrás közbeni fázis. A sárga teák esetében a szedést, fonnyasztást követő fázis egy finom sütés, ami csak néhány "gyors" enzim működését állítja le, a tea továbbra is "aktív" marad. Ezzel a sütéssel mintegy elémennek a gyors fermentációnak és átugorják a zöld teák sütés-sodrás, sütés, sodrás fázisait. A tea kezdeti sütése nem teremt végleges állapotot, csak ez után kezdődik a rügy enyhe simogatásra emlékeztető sodrása, a Men Huang 闷黄. A sodrás után a teát bambuszkosarakban, vagy más tárolókban lefedve tartják és jónéhány órán keresztül párás melegen tartják, esetleg lassan gőzölik. A tea dunsztolása jellemzően 50 Co-on történik, a tea fermentációját így tartják ellenőrzés alatt, semmilyen más teára nem jellemző aromákat hozva elő. A hosszú ringatózással vegyített dunsztolás után a teát, általában forró levegővel készre sütik-szárítják Ma, fenti exkluzivitása miatt egyre több terület jelentkezik a maga sárga teájával. Történelmileg a következő teákat soroljuk a sárga teák közé:
 
Huo Shan Huang Ya   Sárga rügyek a Huo-hegyről    Anhui
Ping Yang Huang Tang   Ping Yang Sárga teaöntet   Zhejiang
Chong An Lian Xin   Chong An Lótusz Szív   Fujian
Meng Ding Huang Ya      Sárga rügyek a ködös hegycsúcsról    Szecsuán
Junshan Yin Zhen    Ezüst tűk a Jün-hegyről   Hunan
 Da Ye Qing   Nagy zöld levél   Guangdong
Haima Gong Cha   Tengeri Csikó   Guizhou

 

 
 
Huo Shan Huang Ya kínai sárga tea