Kosár
Az Ön kosara üres

Démonok és angyalok - A félelem megeszi a lelket

Angst essen Seele auf

Ma reggel felhívott anyám, azt mondta kapar a torka, gyengének érzi magát és kár, mert szeretett volna még pár dolgot befejezni életében.  Mondtam, hogy most nem tudom meglátogatni, de vigasztalásul elmeséltem neki ezt a történetet.

 

won hyo  Hamlet koponyájából iszik

Réges régen élt egy Won Hyo nevű szerzetes  Koreában.

Eljutott hozzá a hír, hogy létezik valahol Kínában egy új meditációs módszer, ami segít a belső béke megtalálásában. Ezért hát, barátjával Uisanggal útra kelt Kínába. Már napok óta úton voltak, amikor egyszer, az éjszaka közepén egy hatalmas vihar csapott le rájuk. Szerencséjükre épp a közelben állt egy szentély, ezért behúzódtak oda a vihar elől. Won Hyo fáradtsan telepedett le és nagyon megszomjazott. A szentély homályában a tárgyak között keresgélve talált végül egy ivótököt, és egy víztartót. Merített a vízből, édes volt és frissítő. Kimerülten, de végre biztonságban békésen elaludt. Álmában tündérek játszottak és táncoltak körülötte, a levegő finom illatokkal volt tele és vibrált, mintha Buddha földjén lettek volna.

 

Másnap reggel még mindig őrjöngő vihar sötétítette el az eget, de ők frissen és kipihenten ébredtek. Ahogy a szakadó esőben csapkodó villámok fényében körülnéztek, úgy tűnt, hogy a szentély, ahol aludtak nem egy szentély volt, hanem egy sírkápolna. Won Hyo zavartan nézte az este ivóedényként használt lopótököt, ami valójában egy emberi koponya volt. A víztartályban is emberi csontok voltak és a víz is meglehetősen állottnak tűnt.

A vihar nem múlt el, maradniuk kellett és a következő éjszakát is a sírkápolnában töltötték. Won Hyo most rejtőző démonokkal álmodott, akik szörnyű zajt csaptak, minden kiszámíthatatlan és félelmetes volt, a levegő pedig fojtogató és bűzös.

  Másnap reggel végre kiderült. Kimerülten, félelemmel és undorral telve ébredtek és gyorsan szedelőzködni kezdtek. A sugárzó napfényben végre igazi valójában tűnt fel a hely, ahol két éjszakát töltöttek. Egy egyszerű menedék volt, tökéletes arra, hogy megvédje őket a vihartól, de csak az ő érzeteik és képzeletük rendezte be először védelmezőnek, másodszor pedig félelmetesnek.

Csak a kis fából készült épület és a vihar volt valós.

Won Hyo leült a menedék mellett és elgondolkodott. Már tudta, hogy nem mennek tovább, nem mennek Kínába, nincs szükségük új módszerekre. A nem tudásról szerzett bizonyossággal végre megérkezett önmagához.

Így van ez: ha veszély van, menedéket keresünk, mindegy, milyen egyszerű. Természetesen nem szabad alábecsülnünk a veszélyt, figyelnünk és tanulnunk kell. De a démonokat és tündéreket csak a tudatunk festi képzeletünk egére. Nem valóságosak. Nincs dolgunk velük. Won Hyo később híres filozófussá vált, több könyvet is írt. Ha nem tért volna be a menedékbe, talán nem éli túl azt a viharos éjszakát. De ezen nincs mit ünnepelnie, ugyanúgy ahogy félnie sem kell többé.  

 

 


Won Hyo (617 –  686) a koreai ún. szinkretikus buddhizmus egyik legfontosabb gondolkodója, író, filozófus, kommentátor.  Számos munkája közül a Mahāyāna Mahāparinirvāṇa Szūtrához és a  mahájána hit felébredéséhez írt hermeneutikai kommentárjai egész Ázsiában nagy hatással voltak a későbbi gondolkodókra.

A szöveget Gerhardt Staufenbiel fordításában közöltük.

wonhyo