Kedves Csilla és Dénes!

Egy aktualitás kapcsolata indított el levelem megírására.

Nemsokára esedékes idősebb fiam születésnapja, így azt gondoltam, hogy egy finom teával lepem meg.
Hogy melyik is lenne ez abból a hatalmas választékból, amivel rendelkeztek, mintegy kavicsnak a sima vízfelszínen csobbanó gondolat-hullámok körkörös játékait indította el bennem.

Hamvas ír egyik esszéjében egy csónakról, melybe elháríthatatlanul szivárog a víz, így olyan felesleges terhektől kell megszabadulni, mellyel a megkönnyebbedő csónak a partra érés esélyét jelentheti.
A felesleges terhek azok a "könyvek", amelyektől az "élet" mentése érdekében meg kell szabadulni, fel kell áldozni.
Így sorra kerülnek kidobásra az addig fontosnak tartott értékek, míg végül csak "egy" maradt: a Védák!

Az emberi élet végéhez közeledve így kell a végső igazságkeresésben eljárni.

A fenti analógiák szerint, ha a teákra gondolok, így jutottam el az "öreg teákig".
Liuan bambuszkosaras! Már rég elfogyott. A KangZuan nem tölti be a helyét.
Ott - legbelül - fogalmazódott meg a gondolat, e tea méltó ajándékként történő felemelésére. És önmagamnak is.

És nem a japán teák! A japán nép a Kos jeléhez tartozik. Nagy erőkifejtés, szalmaláng természet. Nem véletlen a zen meditáció szigorú, botütéssel "jutalmazott" figyelembotlása.
Még a legkülönlegesebb japán tea is egy ilyen botütés: állandó figyelemfelhívás az igaz úton járásra.

A Nyilas tradícióhoz tartozó magyarságként bennem a Tanító alakja áll közel.
Nem tudom, emlékeztek-e Csontváry Marokkói tanító című képére. Hamvas is ír róla az Unicornisban. A nyitottá vált lélek számára, mely olyan, mint a lenyomott pedálú érintetlen zongora, s így a lélekben megszólaló hangtól zendül minden harmonikus hangja.
Valami ilyen hang rezdül meg e kép elmélyült látásakor, és azt kell mondanom, hogy ilyen ízharmónia csendül fel e teára gondoláskor.

Valahol a mélyen ezek hasonló szimbólumot képviselnek.
Ide érzem Lao-Ce bölcs és titkos tekintetét, a kínai nevető Buddha alakját. A felébredett szellem mindent értő finom mosolyát...

Valahol ilyen ez a tea, túl minden jelmezen. Már nem akar a világon alakítani, mert minden úgy tökéletes ahogy van!
Már nincsenek megkülönböztethető ízek, csak az osztatlan egység végső esszenciája, itt és most...

Remélem nem untattalak Benneteket ezzel az írással, de ahogy elindultak a sorok, úgy ezek a gondolatok bontakoztak ki.

Amúgy a mostani napok a jelen időszak asztrológiailag legnehezebb napjai közé tartoznak. Uranusz-Plutó kvadrát(24), Jupiter-Neptunusz kvadrát(25), valamint a Nap és Hold kapcsolatával felálló átfutó Kereszt(27), valamint a bepontosodó Nap-Plutó szembenállás(29). Ezt még leírni is sok...
A "báb" külső korpuszának meg kell roppannia, fel kell hasadnia, hogy a "lélek pillangója" kiszabadulhasson...

Ha van még 2 db 2000-res Liuan, úgy kérlek postázzátok a címemre, valamint az árat is közöljétek, melyet átutalással rendeznék.

Várom visszajelzéseteket

A Tea Legyen Velünk

 Üdvözlettel

L.

Kedves L!

Beitta soraid a szemem.
Kiszáradt már teljesen.

A fiadnak küldök egy 2007-es Liuant és keresek egy másik egészet, ami öregebb.
 A minap valakivel végigkóstoltuk az összest, a 99-es szikár öregsége még mindig megnyerő volt, de azt már nem adom el, tisztaság és összetettség tekintetében egyértelműen a 2007-es emelkedett a mezőny felé. Van itt még egy 57-es, azt majd megkóstoljuk, ha erre jársz. Az öregedés minden érlelhető teában növeli a tisztaságot és a bejárható ízek számát, (ahogy idővel nő az emlékek száma is), de vannak másoknál szerencsésebb egyedek is.

 Mint mindenki, mi is nehéz időszakot élünk, hosszúnak tűnik ez az asztrológiai együttállás, de végül csupán annyit jelent, hogy egyértelmű, nyílegyenes döntéseket kell hoznunk, másképp lehet, hogy nem tettünk volna ilyet.

Két fontos változás történt.
Egyrészt beérik a '90 után született generáció és ők már teljesen mások, sokszoros erőfeszítés kell a szem nyitva tartásához. Figyelnek ugyan, készek a befogadásra, de teljesen más nyelvet beszélnek, és ami a legnehezebb, önmaguktól nem, vagy csak ritkán, a kiugró tehetségek jelentkeznek, nekünk kellene felkutatni őket. Az ő esetükben már ösztön ez a szelíd egoizmus, amivel kénytelenek megtanulni közlekedni.

 Emellett a befogadó hozzánk hasonló szellemiségű emberek bezárkóznak, visszahúzódnak és saját egyházukat hallgatják. Megannyi kis egyház születik, ami rendben is van, de van itt egy keskeny rézsű, ahol a magyarság ős energiáit és motívumait próbálják felszabadítani ellentétbe állítva a globális kor modern irányzataival. Itt már nagy bajok vannak, fogalmi zűrzavar, ellentétesen használt és értelmezett evidenciák, minden mindennel összekeveredik, elveszett a közös nyelv és a közös beszéd igénye, nem mindig értik még azok sem akik beszélnek, hogy mi következhet mindabból, amit mondanak. Ebből még nagy bajok lesznek.

  A zen, ami beleszédül saját magába vak, ezt többször megtapasztaltam már. A zen csak egy eszköz. A születés helye döntő, ahogy a nyelv is, adaptálni kell a Védákat a saját kultúránkhoz. Nagy szerencsénk a szerencsétlenségben, hogy ez a szintézis a mi életünkben következhet be.

Működünk tehát, de átszabjuk létünk kereteit és értékeljük a maradásra és az indulásra bíró érveket.
"Jó hely ez a halálra" - mondta egy barátom, amikor erről kérdeztem.

Te előrébb, de én szorosan mögötted

"Megrakva sárga gyümölccsel
 s vadrózsával telehintve
 hajlik a tóba a part,
 ti gyönyörű hattyuk!
 s csókoktól mámorosan
 merül fejetek a józan
 szent víz habjaiba.

 Jaj, honnan veszek én, ha
 majd jön a tél, virágokat, áldott
 napsugarat
 s árnyékot a földön?
 Szótalanul, ridegen
 állnak a falak, a szélben
 csattognak a zászlók."

Hölderlin, akit annyira szeretnek a zent gyakorlók.

A teáknak utánanézek és még írok.

D.