Elysium, vagy exilium? - Nomád elegancia
Megjön a háziasszony, kezét nyújtja, óh, Hungary, itt most mi vagyunk az egzotikum, kaptunk-e inni és persze, hogyan telt a napunk? Névjegykártyát kapok, sátorszerű ez is "ESPRITE NOMADE" LIVINg WITHOUT WALLS.
 |
|
- Nem értem, miért kell rögtön csattogtatni a gépet ! - mondja mögöttem valaki, miközben a hajnali teaszertartáson fényképezek. Mikor megfordulok, egy alacsony, szikár, kihúzott szemöldökű, középkorú nő szeme szór rám villámokat. Úgy teszek, mintha nem érteném, de nem sok eredménnyel, aznap akárhányszor egymásba botlunk, mosolyomat hűvös pillantások viszonozzák. - Ki ez a nő? - kérdem a többieket, mert látom igen szoros kapcsolatot ápol minden helytartóval, látogatóval és vezetővel. Egy holland, régóta itt lakik már, holnap hozzá megyünk teára. Nem a legjobb belépő. Amikor eljön a holnap, kora délután, messze a városon túl, gyönyörű rizsföldek között térünk le a főútról és megyünk be mélyen egy alig járható földúton, egy szakadékos folyóvölgy felé. Nincs tovább, régen temető volt, azt mondják. Egymás mellett két birtok, furcsa hangulata van a helynek. A kapukolomp hangjára egy szolgáló érkezik, bekísér bennünket a tökéletesen nyírt hatalmas kertbe, ott haladunk tovább a pálmák és hibiszkuszok között ringatózó sejtelmes tetők felé. Pontosabban nem is tetők azok, hanem sátrak. Biztos itt lesz a ház is hamarosan. Megállunk egy minden oldalról nyitott sátorban, a szolgáló gyömbér és/vagy lime italt hoz, meg persze egy tálat virágokkal. A háziasszony még nincs itt, addig nyugodtan nézzünk körül és rendezkedjünk be a teaszertartásra. |
 |
| A szem lassan megszokja, amit lát. Nincs és nem is lesz ház. Egy régi birtokon állunk a meredek folyóvölgy felett, a gyönyörű kertben 4 nagy sátor. A sátrak egy-egy magasított cement alapzaton állnak, tetejük nyitva, ami segíti a ventillációt, oldaluk nappalra tárva-nyitva, rossz idő esetén leszíjjazható. Mintha az Architectural Digest elevenedne meg a valószínűtlen és a világ szörnyűségeinek ellentmondó álomotthonnak szánt álmaival. A Serengeti nosztalgiája, Almási és a Gilf Kebir romantikája, utazóládák, moszkitóhálók, véletlenül a karosszéken felejtett lapok, nyitott gramofon, térképészállvány lámpaernyővel... A társaság fel-alá mászkál, a japánok szája tátva, mintha nekik kevéssé lenne vérükben a gyarmatosítás, bajuszok alatt dörmögés és elfojtott kínos mosolyok, azt a hétszázát. Kutya is van persze, barátságos fajta, és a folyóra néző teraszon asztal, rajta egy fadarabban életre kelt Buddha, a folyó túloldalán a teraszokon férfi dolgozik. We are in record. |
 |
| Megjön a háziasszony, kezét nyújtja, óh, Hungary, itt most mi vagyunk az egzotikum, kaptunk-e inni és persze, hogyan telt a napunk. Névjegykártyát kapok, sátorszerű ez is "ESPRITE NOMADE" LIVINg WITHOUT WALLS - Anneke van Waesberghe valaha Eindhovenből. Ez itt kérem nem a lecsúszó középosztály, hanem Luxury & Lifestyle Professionals, FASHION & LIFESTYLE EXECUTIVES kategória mostmár évtized óta itt Balin, de volt jószolgálati követ és számtalan nemzetközi jószolgálati és diplomáciai esemény szervezője. Tereld a vevőket sátradba - mondaná a közmondás, ha lenne ilyen, merthogy Anneke, amikor felelősségre vonjuk, miből fizeti a villanyszámlát, bevallja, hogy sátortervezésből tengeti az életét. Ez itt például a legutolsó modell, és a sátor nem feltétlenül lakni kell Balin, hanem szállodák rendelik a kertbe, meg konferenciákra, satöbbi. Mondanám, hogy arra, amerre a harmincegyes busz jár, ritkán látunk efféle sátrat, esetleg a cirkuszit, nagyritkán, de nem is igen kíváncsi ránk, bár amikor jelzem neki, hogy az általa említett, a kertben felállított kígyóvédelmi pajzson valami rés lehet, mert a folyó felé vezető lépcsőn egy jó másfél méteres bőrt találtam, az pedig élőben kétszer akkora kígyót jelent, akkor azért összeráncolja a szemöldökét. Megnézzük a konyhasátrat, jobban illenénk tán a mosogatóhoz, a nappalit, a társalkodót és a hálószobát (gyönyörű és steril) és a fürdőszobát, ami tényleg zseniális. De térjünk a tárgyra, elkészül a teához minden kellék, virágot nem hoztunk, van az itt bőven. |
 |
|
A tokonoma itt a folyó felé esik, onnan védjük magunkat egy gyönyörű kalligráfiával, rajta három Nap jele: nichinichi kore koujitsu, azaz minden nap, jó nap, ez a jógaszutra alaptanítása: asteya, a sóvárgás legyőzése: elégedj meg, azzal, ami van, hát itt rendben, megelégszek, maradjon belőle otthonra is. Sokan vagyunk, alkonyodik, a háziasszony leül középre, bemutató és magyarázó teaszertartás következik hagyományokról, az életre kelő teáról és katechinekről. Gyönyörű a chawan, honnan tudta Sirn, hogy ilyen modern darabra is szükség lehet, én véletlenül fővendég lettem, ami nem jó jel. Ez a sátor is teljesen nyitott, de nem a legutolsó modell, talán ezért kókadoznak a sarokban a japán lányok. Mire végetér a program, besötétedik, kötetlen beszélgetés közepébe pottyan a szomszéd, egy holland építész: "well, interesting..." Értem én: legyenek jó kapcsolataid, finoman, de nyomulj, ismerjedj, próbálkozz, hagyj nyomot és ha szerencséd van, meg tehetséged, összeérhetnek az érdekek és a nyomok. És mi van, ha nem? Akkor nincs ilyen sátor, sem feleekkora, csak egy tál rizs, a teád és fenn a felhők. Rázendít a dzsungel, udvarias fordulatokkal lezárul a beszélgetés, én az esetleges eleven lényekre gondosan ügyelve emelt lábbal és emelt hangon távozok a kertből. Nem tudom Annekét meglátogatják-e esténként hívatlan vendégek ott a természetben without walls, a helyiek úgy tartják, a kígyók minden mozdulatunkat figyelik és számon tartják. Azt sem tudom persze, mi van, ha jön a trópusi vihar és mit értett a teából, megérintette-e a dzsungelben magányos lelkét? Este kisebb földrengés szakítja meg a beszélgetésünk a teraszon, kik ezek az emberek, az egész olyan valószínűtlen - kérdezem Sirntől. Modern száműzöttek mondja - akik önként vonultak el a világtól a lehetőségek szerint viszonylagos jólétben és a fényesnek tűnő külsőségek csupán a csendes visszavonultság csigaházai. Itthon megnézem Anneke Facebook oldalát, rajta az üzenete: "The essence of the universe is emptiness." Egyet mondunk. De azóta sem igazolta vissza barátságom. |
 |
| Itt a hivatalos bemutatkozó: Anneke van Waesberghe, native Dutch. Environmental Goodwill Ambassador. Initiated and developed with her not for profit organization East Meets West in NYC in 1982, the first guidelines for Design for the Environment known as DFE, adapted by AT&T in the nineties. She co-sponsored the International Global Forum for Parliamentary and Spiritual Leaders in Kyoto and at Sundance; supported their research and actively participated in the UNDP Jute program in India for the development of a wood substitute in the eighties. Her Design for the Environment program in the past has been endorsed in 1994 by the Secretary General of the United Nations Conference on Environment and Development, the Council of European Communities, the International Council of Societies of Industrial Design, and the Environmental Defense Fund. |
 |
