Kosár
Az Ön kosara üres

Nihoncha Japán Tea Verseny 2021

A teaverseny lényegében azt jelenti, hogy a termelő bemutatja, milyen innováció és tapasztalat áll a termékei mögött

tokyo tea party

Az áprilisi-májusi szedés után Japánban nagyjából novemberre zárul le az új tea kialakítása és gyártása, az alapteák elkészítése, ilyenkorra már minden termelő tudhatja, milyen munkát sikerült végeznie. Ezt az időszakot a teák versenyeztetése, bemutatása jellemzi.  Két egymástól gyökeresen eltérő koncepciójú eseményt mutatunk be röviden az idei díjazottakkal.

75. Nemzeti Tea Verseny (第75回全国茶品評会)

Eredetileg augusztus 24-27 között tartották volna, de a járvány miatti rendkívüli állapot közbeszólt és végül november 16-19 között tartották Shizuokában a Shizuoka Tea Piac területén Aoi-kuban. A verseny lényegében egy nagyszabású Tea Expo, ahol idén 18 prefektúra 830 termelője mutatta be a teáit. Ez egyben remek alkalom arra, hogy levonhassák a következtetéseket a teaipar jelenlegi állapotáról. Az már látszik, hogy járvány ide, vagy oda, a japán tea remek évet fog zárni. Az export volumene 8,2, értéke 6,4 %-kal nőtt, a japán tea exportján belül elképesztő, 62 %-ot képvisel a matcha.

Az Expohoz kapcsolódó verseny 8 kategóriában zajlott. Matcha kategória soha nem volt a versenyen, a tenchákat kóstolják és díjazzák,  a legjobb matchák, ha volt ilyen, az elmúlt években külön minisztériumi elismerésben (ún. Japán Tea Nagydíjban) részesültek.

A verseny nagydíját (amit Marukyu-Koyamaen többször is elnyert) idén Yoshiharu Matsushita shizuokai termelő kapta.


nemzeti tea verseny

Itt a győztesek listája.

Teabolt nyitására készülők innen szemezgessenek:

Normál Sencha 10 kg – Koji Arimura  (Arimura Seicha - Kirishima város Kagoshima prefektúra)
Normál Sencha 4 kg – Masahiro Okutomi - Sayama City, Saitama
Fukamushicha – Mdori Matsushita -Yumeji Matsushitaen - Kakegawa city, Shizuoka
Kabusecha – Shimooka Kiyotomi - Kyoto , Yamashiro Ujitawara
Gyokuro – Akira Hayashi - Kyotanabe Gyokuro Production Association, Kyotanabe city, Kyoto
Tencha – Hiroki Sakata - Kumiyama, Kyoto pref.
Mushisei Tamaryokucha – Shingo Kuroki: Shinryokuen - Shintomi town, Miyazaki pref
Kamairicha – Masami Yamguchi  - Ureshino, Saga.

A versenyzőknek adott összpontok alapján a teatermelő vidékek is elismerésben részesültek, íme a rangsor

Normál Sencha (4kg) – Yame, Fukuoka
normál Sencha (10kg) – Minamikyushu, Kagoshima
Fukamushicha – Kakegawa, Shizuoka pref.
Kabusecha – Ayabe city, Kyoto
Gyokuro – Yame, Fukuoka
Tencha – Kumiyama, Kyoto
Mushisei Tamaryokucha – Ureshino, Saga pref
Kamairicha – Ureshino, Saga pref.

Az eredményekből kitűnik, hogy Yame (Hoshino falu bővebb szomszédsága) és Ureshino város Saga prefektúrában két-két díjat is nyert. Minamikyushu város Kagoshimában 18 éve megszakítás nélkül nyert tea régióként, míg a shizuokai Kakegawa 23 díjat söpört be. Nem véletlen, hogy a nyugati tea felfedezők ebbe a két régióba tévednek elsőként, ahol aztán az európai ízléshez igazított teákkal szolgálják ki őket.

Ez a verseny igazi szakmai megmérettetés, amire már az is nagy szó, ha bekerül egy termelő a teáival. A versenyen résztvevőknek a versenyzés gyakran a teák kidolgozásának, a saját stílus finomításának fontos eszöze.

Az már jól látszik, hogy az idei jó szezon és jó termés különösen a gyokurók esetében egészen kiváló színvonalat hozott, amit most még a verseny közben és után is lehet fokozni.

tea verseny

Nihoncha Award 2021

December 4-én és ma hajnalban volt a másik, sokkal fiatalabb japán teaverseny, a Nihoncha Award 2021 díjazottjainak hivatalos díjátadója. A versenyt először 2014-ben szervezte meg a Nihoncha Teaszakértői Testület a Nihoncha verseny szervező Bizottság és a Japán Tea Vizsgáló Bizottság. A járvány miatt tavaly elmaradt verseny idén arcot váltott. A pleximaszkokban levezényelt esemény egy sokkörös selejtezőkből álló verseny záróünnepe volt, amire 18 prefektúra 503 teája jutott be. Az első és második fordulót augusztusban és szeptemberben tartották. A döntnökök teaipari szakértők voltak, de a verseny során számtalan riport és tudósítás jelent meg teakereskedőkkel, bloggerekkel. Ezt követően került sor a harmadik körre, amit régiós szinten tartottak a Nihoncha Instruktor Szervezet tagjainak vendéglátásával.  A döntő, aminek Tokyo Tea Party a neve és Tokió üzletközpontjában a Shibuya kerület elegáns kereskedőházai és szállodái között tartottak már a platina díjas döntősök igazi megmérettetése, ahol a már díjazott termelőkre a mezílábas végfogyasztók szavaznak egy-egy kategórián belül. Ez már csak egy-egy pontot ad hozzá a végeredményheez, ulajdonképpen már mindenki megkapta a díjait, de még egy fokozattal magasabbra emeli a nyertest és közvetlen kapcsolatot hoz létre a fogyasztóval..

A kategória győztesek, akik platina díjat kaptak, ezen a listán láthatóak.

A teautja díjazott termelői

Ami a teautja által forgalmazott termelőket illeti, nagy örömmel tudatjuk, hogy kamairicha, fekete és oolong teáink gyártója Miyazaki Sabou feket/oolong tea kategóriában nyert platina díjat. A Miyazaki Sabou birtokon 1983 óta nem használnak növényvédőszereket! Mi 2015 óta mutatjuk be teáikat Magyarországon.

A teaverseny lényegében azt jelenti, hogy a termelő bemutatja, milyen innováció és tapasztalat áll a termékei mögött. A japán oolong például ritka és elhanyagolható mennyiségű, a zöld és fekete teákkal szemben nem is része a hagyománynak. Miyazaki Sabou saját bevallása szerint egy TV műsorban látott először oolong tea feldolgozást, a műsor felkeltette a kíváncsiságát és a birtok és a fajták adottságait figyelembe véve kezdett a saját oolong kifejlesztésébe. A hosszú évek óta tartó munka és kísérletezés jutalma ez a díj.

A listán a 331. sorszámú Miyazaki Sabou. 

Ezen az oldalon pedig, ahol az ezt megelőző versenyek emlékezetes pillanatait idézik fel, a lap közepén láthatják a Hoshitea TAY, avagy Mare névre keresztelt hagyományosan árnyékolt  Dento Hon gyokuróját, amit már Önök is jól ismernek. Ez a tea azért különösen érdekes, mert létrehozása évében 2015-ben fogadták el a Yame gyokurók eredetvédelmét.

miyazaki sabou oolong

Mizayaki Sabou yamanami oolong és a győztesek

miyazaki sabou oolong díj

 

A Nihoncha 10 tea kategóriában idén két új is feltűnt:

A platina díjasok a következőek :

Gougumi (blend,  kevert teák)

Kougyokuen, Fukuoka
Tokkoen, Kagoshima

Niban Sencha (második szedésű sencha)

Nagamine Seicha, Shizuoka

Oolong / Fekete tea

Imura Seicha, Shizuoka
Miyazaki Sabou, Miyazaki
Kai Seichaen, Miyazaki

Houjicha (pörkölt zöld tea)

Maruwu, Kyoto
Shinkoju, Saitama

Kamairicha (wokban sütött tea)

Osada Seicha, Shizuoka

Mushisei Tamaryokucha (gőzölt, sodort zöld tea)

Harada Seicha, Nagasaki
Saikaien, Nagasaki

Futsuu Sencha (normál gőzölt sencha)

Maruyamaen Honten, Tokyo
Kyo Hayashiya, Kyoto
Oishi Seichaen, Miyazaki
Shinkoju, Saitama

Fukamushi Sencha (mélyen gőzölt sencha)

Mura Chaen, Shizuoka
Maruyamaen Honten, Tokyo
Osada Seicha, Shizuoka

Filteres Sencha

Saikaien, Nagasaki

Egyéb - szabad stílusú teák

Ma / Chasha Mikoto, Kyoto

Japánban ezeken kívül jónéhány teaversenyt tartanak, régió, prefektúra, tea kategória, vagy más osztályozás alapján, ezért viszonylag könnyű belefutni díjazott teákba. A Nihoncha az a szervezet, ami a hagyományos megmérettetések között amolyan újhullámos teaversenynek számít, mert (különösen most) igyekszik megreformálni a tea és a teaközönség közötti kapcsolatot. Ebben persze nagy szerepet kapnak a média, a felkért szakértők, akik a szavazási procedúra során segítenek értelmezni és továbbadni a teák ismeretét, ízlelését, a saját instruktri szervezet és hierarchia. Idén először nem szerepelt külön gyokuro kategória.  A díj természetesen egyfajta elismertséget és megbecsülést jelent a díjazottaknak, ami vélhetően a forgalom növekedésével is jár.

 

.tea kiállítás, vásár és verseny

a söröskriglikbe megy a felesleg.